Chapter 23

Jongin POV

 Egészen meglepődtem, amikor Haneul beleegyezett, hogy segít. Nekem. Akit szívből gyűlöl. Aztán az is furcsa volt, hogy kedves volt. Mármint Haneul szokásos viselkedéséhez képest. Nem döfött le a tekintetével, csupán egyszer, amikor megöleltem, de az érthető volt. Aztán amikor együtt nevetett velem, voltaképp azt hittem, hogy meghaltam, vagy csak álmodom. Nagyon furcsa volt, de örültem neki.

 Ami pedig igazán jól esett, az az volt, amikor a piknikkosárhoz húzott, és csillogó szemekkel magyarázni kezdte kis tervét. Alig hittem a szememnek és a fülemnek. Amint kitettem Haneult a házuknál, azonnal mentem Chanyeolhoz, hogy elmeséljem neki.

 - Gratulálok, barátom – veregette meg a hátam Chanyeol, amikor végére értem a mesémnek. Olyan „mindentudó” tekintettel nézett rám és vigyorgott.

 - Mi az, amit te tudsz, én meg nem? – kérdeztem gyanakodva.

 - Ó, nagyon sok mindent – nevetett fel.

 Ma igazán boldognak tűnt óriás barátom, az elmúlt napokhoz képest. A múltkori látogatás Haneulnél talán valamit megoldott kettejük között. Ahogy elnéztem őket eddig, igazán jól megvolta egymással, még ha veszekedtek is. Chanyeol nem a legügyesebb a csajozásban, pedig a nők imádják, de ő valahogy sosem igyekezett barátnőt szerezni magának. Az, hogy ennyire tetszik neki Haneul, az egy ritka és talán megismételhetetlen fordulat.

 Erről pedig eszembe jutott, hogy talán ebben segíthetek kettejüknek.

 - Mondd csak, Chanyeol – szólaltam meg elgondolkodva. – Ráérsz a hétvégén?

 - Most? – nézett rám kíváncsian. Bólintottam. – Nem tudom. Miért?

 - Segítened kellene. Haneul nem biztos, hogy boldogulna vele egyedül, míg én Hanaval foglalkozom.

 - Nos – lapozott bele a naptárjába. – Segíthetek, de pontosan mik is a terveid?

 Tervekkel éppenséggel nem rendelkeztem, mivel ezt a feladatot Haneulre hagytam, mivel úgy gondoltam, úgy se tetszene az neki, amit én választok ki, és mindenbe beleszólna, vagy ilyesmik. Chanyeol nem repesett az ötletért, de miután kifejtette a nézeteit, készségesen segédkezett ott ahol szükség volt rá. Haneul már kevésbé örült annak a ténynek, hogy Chanyeol is besegít az előkészületekbe, de hősiesen tartotta a száját és nem tett epés megjegyzéseket és nem szurkálódott.

 Ez a változás kellemesen ért, és újra bizakodni kezdtem, bár most jóval óvatosabban. Csak akkor értem és szóltam hozzá, ha úgy láttam, nem bánja a dolgot, és soha nem estem túlzásokba, bár néha igazán megölelgettem volna. Vajon ilyen érzés, ha az embernek húga van?

A hétvége előtti pénteken az utolsó simításokat tették meg, és ellenőriztek mindent a kiválasztott helyen. Haneul nem kalandozott messzire, amit azzal az indokkal magyarázott meg, hogy Hana szereti az egyszerű, de romantikus helyeket, a természetet. Ezért pár kilométerre lévő kisváros szélén lévő éttermet foglaltunk le. Az egész helyet kibéreltem, hogy kettesben lehessünk. Az étterem hangulata és dizájnja tökéletesen illett Hana természetéhez és ízléséhez. Ahogy megpillantottam a helyet, tudtam, hogy tökéletes. Nem győztem Haneulnek hálálkodni, aki persze szarkasztikus megjegyzéseivel hessegette el a dicséreteimet, de láttam, amikor azt hitte senki sem figyeli, az arcán egy aprócska mosoly tűnt fel.

 A készülődések alkalmával azonban nem tudtam Chanyeolt Haneul közelébe tudni. Az a lány folyton elment, kikerülte, vagy épp nem jelent meg. Mintha tudat alatt tudná, mit akarok elérni. Bosszantott, hogy nem sikerült segítenem nekik, de ez annyit jelentett, hogy nekem nem is kell beleavatkoznom.  A pénteki napon sem tudtam semmit sem tenni, ráadásul Chanyeol hamar lelépett, mondván, hogy dolga van. Aztán a kijelölt napon, annyira izgatott voltam az este miatt, hogy eszembe se jutott, hogy én kerítőt játsszam, ellenben halálra idegesítettem Haneult.

 - Biztos, hogy ott van? Nem felejtettük el? Megvetted? – kérdezgettem egész álló nap, amikor épp telefonáltam neki, ha valami eszembe jutott.

 Mikor már a hetvenedik hívásnál jártam, Haneulnél elszakadt a cérna.

 - Az Isten szerelmére, Jongin! Én magam fogom tönkre tenni az estéteket, ha nem fejezed be! Ha valami aggaszt, menj oda te és nézd meg, ha nekem nem hiszel! – kiabálta ingerülten a telefonba. – Ha még egyszer felmersz hívni estig, nem állok jót magamért! – És letette.

 Végül sikerült hívás nélkül átélnem a napot, bár nagyon viszketett a tenyerem, hogy a kezembe vegyem a telefont. Amikor pedig eljött az idő, vigyorogva indultam el. Haneul és Chanyeol már egy órával előttem elindultak, hogy mindent átnézzenek és előkészítsenek, ami olyan volt. Igazából számomra is lesznek meglepetések, mivel ők ketten dolgoztak rajta, én csupán finanszíroztam. A terepet láttam, és még úgy félkész állapotában. Ám hogy milyen lett valójában, Hanaval együtt fogom felfedezni.

 Nos, Hanaban is fel-feltűntek a családjukban olykor tapasztalható… erő… Haneulba talán több is szorult, ám ő nem tudja kamatoztatni kicsit visszahúzódó természete miatt. Viszont Hana igen. Az Ő természete tökéletes, hogy még a legnagyobb, legerősebb ember is elkottyintsa a titkait, ha Hana úgy véli, neki tudnia kell róla. Szerencsére én már felkészültem erre az eshetőségre, és míg megtettük azt az egy órás utat, sikeresen kitértem lényegre törő kérdései elől.

 - Jongin, elmondanád végre, hogy hová viszel? – nyafogott. – Már lassan egy órája, hogy úton vagyunk. Holnap sok dolgom lesz, ráadásul anyunak sem szóltam, hogy nem alszom otthon.

 - Csak bízz bennem, Hana – mosolyogtam rá és megfogtam a kezét.

 - Jah, azt teszem. – nyögött fel. – Ezért vagy még te a volán mögött, és nem én…

 Végül tényleg belenyugodott abba, hogy nem mondok el semmit, és csöndben maradt. Amikor megérkeztünk, Chanyeoléktól jött egy sms, hogy kész van minden, és hogy már ők sincsenek ott. Valószínűleg hazamentek. Ennek nagyon örültem, mivel ez azt jelentette, hogy ők egész végig kettesben voltak, ami talán valamiféle sikert szült kettejük kapcsolatában.

 - Hol vagyunk? – bökött meg Hana.

 Fölnéztem a telefonomról.

 - Gyere és meglátod – mosolyodtam el.

 - Ma valaki nagyon sejtelmes – mosolyodott el végül Hana is.

Ujjainkat összefontam, majd bevezettem a kis étterembe. Bent kellemes illatok kényeztették az orrunkat, a látvány pedig olyan volt, mintha egy film egy jelenetének a berendezése lett volna. Amikor Hanara pillantottam, az ő arcára is hasonló gondolatok ültek ki. A szeme csillogott, és még a szája is tátva maradt. Aztán felém fordult.

 - Ez mégis… - nézett rám értetlenül.

 - Hát… az okának nem hiszem, hogy örülni fogsz, de… nos… Meg akartalak lepni.

 Hana elmosolyodott és átölelt.

 - Köszönöm! – Arcát a vállamba fúrta. – Gyönyörű!

 Ezután Hana minden apró részletet megnézett, megvizsgált. Mindenre rácsodálkozott, és közben végig csillogtak a szemei. Akármennyire is szerettem őt, ekkor azt hiszem, újból beleszerettem. Gyönyörű volt és természetes, pont, mint az első találkozásunkkor. Végig büszke mosollyal követtem a tekintetemmel.

 Chanyeol és Haneul pedig tökéletes munkát végeztek. Haneul pontosan tudta, hogy mivel veheti le Hanat a lábáról, mégsem esett át a ló másik oldalára. Az apró étteremnek megmaradt az eredeti jellegzetessége, az otthonos légköre. Az itt-ott elhelyezett illatgyertyák, a virágok, és apró fadobozkák, terítők, meg miegymás elhelyezésével csupán feldobta, az amúgy, kissé szegényes berendezését a helynek.  Mondott rá egy szót, hogy ez egy stílus, amit Hana nagyon kedvel, de már kiment a fejemből.

 - Tetszik a hely? Ez varázslatos, Jongin! – fordult felém kezében egy fémkannás virággal. – Ezt te csináltad?

 - Nem egészen – vakartam meg a tarkóm. – Volt egy kis segítségem…

 Hana kérdőn felhúzta szemöldökét, aztán mindentudóan elvigyorodott.

 - Túl jól ismerlek már – sóhajtotta és visszarakta a virágot.

 - Ezért leszel a feleségem – öleltem át hátulról és csókoltam meg a csupasz vállát. – Túl sokat tudsz.

 - Á, szóval ezért, mi? – kuncogott fel. – Hmm… a világért sem akarnám összezúzni ezt a pillanatot, de… éhes vagyok.

 Mind a ketten felnevettünk, majd leültünk az asztalunkhoz. El se tudtuk volna téveszteni, mivel ez volt a legközelebb az udvarhoz. A hatalmas üvegajtók mellett állt szépen feldíszítve. Hanat leültettem, én pedig a konyhába menekültem a telefonom után kutatva, ugyanis erről elfeledkeztem.

 - Haneul! – visítottam a telefonba. – Kaja! A kajáról megfeledkeztünk!

 Egy pillanatig azt hittem, hogy csak magamba beszélek és Haneul fel sem vette, de egy hatalmas, reménytelen sóhajtás törte meg a csendet.

 - Csak te, Jongin… - szólt bele unottan Haneul. – Tudod, valóban elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyire égtél volna le nővérem előtt, ha mi nem segítünk neked Chanyeollal.

 Ebbe szörnyű lett volna még belegondolni is… Haneul valóban az életemet mentette meg.

 - A kaja a hűtőben van, ahogy az italok is. Jég a fagyóban – sorolta türelmesen. – Ha végeztetek, a desszert a kertben lesz. Sok sikert a továbbiakban.

 Megkönnyebbülve vettem ki az ételeket a frigóból. Egy hadseregnek elegendő kaja volt benne, húsoktól kezdve a salátákon keresztül minden. Már tálakba volt téve, nekem csak ki kellett vennem és megmelegítenem. Miután pedig feltálaltam őket, (amiért szintén kaptam egy elismerő mosolyt Hanatól) elfogyasztottuk. A bor, amit találtam, isteni volt, és azt is tudtam, hogy Chanyeol volt az, aki választotta. (És bármennyire is tisztelem Haneult, neki nincs akkora tapasztalata valószínűleg a borok terén, mint barátomnak.)

 Miután végeztünk, és a maradék bort felkapva, úgy tettem, ahogy Haneul mondta. Kivezettem a nővérét az üvegajtókon át, a kertbe, ahol már várt ránk, egy úgy szint, szépen feldíszített udvar. A fákon a fényt adó fehér lampionok csüngtek, míg a földön mindenféle színű és mintázatú takarók és párnák hevertek körberakva színes befőttesüvegbe tett mécsesekkel. Lefedett tányérokon és tálakban pedig különféle sütemények sorakoztak. Egy fémvödörben jégbe állítva egy újabb üveg bor volt és mellette egy, a stílusnak teljesen megfelelő rádió kellemes zenét árasztott.

 - Ez eszméletlen! – Hana nevetve nézett körbe, teljes örömlázban égve. – Mégis hogy csináltad?

 Én sehogy… Ez számomra is meglepetés volt. Ám mindezt leplezve egy mosollyal, leheveredtünk a takarókra. Egymás mellett feküdtünk és az eget bámultuk. Hana a fejét a mellkasomra fektette, én pedig őt cirógattam. Ezer éve talán, hogy ilyen nyugodtan együtt voltunk. Szinte anyám minden ilyen pillanatot tönkre tett, mikor otthon voltunk. Aztán az üzleti utak miatt szinte alig voltam egyáltalán az országban, így most szinte lehetetlen volna, akár tankkal odébb vonszolni innen. Az összes feszültség elillant a testemből.

 - Gondolom Haneul volt az, aki segített ebben – motyogta Hana. – Felismerem a keze nyomát, bármit is csinált.

 - Úgy látom, színt kell vallanom. – Hana felkönyökölt, s ujjai a hajammal kezdtek játszadozni, míg én elmeséltem neki a tervünket.

  - Igaz is! – dermedt meg hirtelen. – Azt mondtad, hogy ennek van oka, aminek nem biztos, hogy örülni fogok. Mégis mi lenne az?

 - Az a helyzet… – ültem fel, majd bűnbánóan ránéztem. – Hogy nem tudunk az esküvő után nászútra menni.

 Hana összehúzta szemöldökét, míg elgondolkodott azon, amit mondtam.

 - Munka… miatt? – kérdezte végül. Bólintottam, mire ő elmosolyodott, két keze közé fogta az arcomat, homlokát homlokomnak támasztotta, s tekintetét az enyémbe fúrta. – Ez életem legszebb meglepetése. Köszönöm, Jongin.

 Aztán megcsókolt.

EXTRA +17,5 J

(Ha valaki nem érzi nagynak magát és még valóban nem is az, akkor most figyelmeztetem, hogy innentől felnőtt tartalom jelenik meg! Aki nem akarja, ne olvassa! Aki pedig szeretné, annak jó szórakozást kívánok!)

A csókunk heves volt, a bortól kissé savanykás, mégis édes és ismerős. Meglepett a gesztus, Hana szavai pedig megolvasztották a bensőmet. Aztán a szívem dübörögni kezdett a mellkasomban, ahogy ajkaink egymást fedezték fel. Kissé talán úgy viselkedtünk, mint a tinédzserek, akik most találkoztak újra hosszú ideje.

 Hirtelen viszont én sem tudtam, hogy hol is kezdjem. Kezem állandóan kereste Hanat, hol a hajába túrtam, hol pedig cirógattam, vagy épp a ruhájától szabadítottam meg. Hana szintén türelmetlen volt, az ingem gombjai bánták, amikor már nem bajlódott a kigombolásukkal tovább. Aztán, mintha csak egy varázsütésre, lenyugodtunk. Elváltak ajkaink, egymást fürkésztük, miközben a halk zene és kettőnk lihegése hallatszott csupán.

 A hűvös levegő cirógatta meztelen bőrünket, de nem éreztünk semmit se. A felhevült testünk, amit előzőleg a bor is felmelegített, csupán azzal foglalkoztak, hogy minél közelebb és közelebb legyenek egymáshoz. Ahogy egyre csupaszabbak lettünk, miként lekerültek rólunk a ruhadarabok, úgy lett egyre szaporábba lélegzetvételünk és a szívünk dobogása. Szinte éreztem Hana forró bőre alatt a hevesen verdeső szívét, amikor ajkaimmal cirógattam érzékeny bőrét. Csókokkal hintettem be az egész testét, néhol megpecsételve a pillanatot. Hana ujjai a bőrömet simogatták, érzékenyebb pontjaimat kényeztették.

 Addig feszegettem a határait, míg tehettem, majd megadtam neki azt, amit akart. Óvatos voltam, mint első alkalommal. Figyeltem minden reakciójára, teste rezdülésére. Nyújtottam az élvezetet ameddig tehettem, ameddig ő is engedte. Testünk együtt mozgott, összetapadt, lélegzetünk a másik bőrét perzselték.

 Nedves ajkai közül halk sóhajok törtek elő, pirosló arca, elhomályosult tekintete tovább fokozta bennem az érzelmeket, amik lassan túlcsordultak. Érinteni akartam, csókolni. Képtelen voltam betelni vele.

 Hanat akartam, aki őszintén adta nekem mindenét.

__________________________________________________

Remélem tetszett nektek! :) Ez egy kis engesztelés volt, amiért ilyen soká hoztam meg a friss részeket. 

Egy plusz kép, csak nektek J :