Még a party vége előtt eljöttünk, de haza nem
akartam menni, így itt kötöttem ki. Az egész utat végig bőgtem. A szemem még
mindig vörös volt és duzzadt, bár már a könnyekből kifogytam rég. Sehun
szobájában ültem, tenyerembe temetett arcomat fölemeltem, mikor valaki bejött a
szobába.
Sehun egy pohár vizet nyújtott, majd leült
mellém az ágyra. Megsimította a csupasz hátamat, ahol nem takarta a ruha. Nem szólt
egy szót sem, mióta eljöttünk. Egy részem kíváncsi volt ennek az okára, azonban
sejtettem, hogy nem együttérzésből hallgat. Még őrlődött, vagy csak várta, hogy
a szikra lángra lobbanjon, mert azt tudtam, hogy a teraszon történtek izgatják
a fantáziáját.
Míg csendben vártam, hogy robbanjon a bomba,
ami idők kérdése volt, próbáltam a rossz érzéseket kiűzni a szívemből, és az
emlékeket a fejemből. Chanyeol tényleg átlépte a barátság határait, és ez
visszavonhatatlan következményekkel jár a jövőre nézve. Ami viszont valójában kétségbe ejtett, azok az én reakcióim voltak az óriás tetteire…
visszavonhatatlan következményekkel jár a jövőre nézve. Ami viszont valójában kétségbe ejtett, azok az én reakcióim voltak az óriás tetteire…

Élesen szívtam be a levegőt, de a maradék
bátorságomat összekaparva fordultam felé, hogy a szemébe nézhessek. A
látványtól azonban elfehéredtem. Sehun jéghideg tekintete, összepréselt ajkai,
minden egyes porcikájából sütött a megvetés, a kételkedés és a féltékenység. Az
utóbbi talán hízelgő lehetne a számomra, viszont tudtam, hogy ez az érzelem
mivé teheti az embereket.
- Csak beszélgettem Chanyeollal… - Alig
ismertem meg a saját hangomat, mely megtörten, már-már könyörgően hangzott.
- Persze! Én meg tollakat növesztettem, igaz?!
– emelte föl a hangját. – Nem hiszem, hogy egy szimpla beszélgetés után bárki
sírva fakadna! Ha már hazudsz, tedd rendesen!
- Semmi sem történt! – sírtam el magam ismét. Ez egyre…
Gúnyosan elmosolyodott.
- Szánalmas
vagy…
Kikerekedtek a szemeim, dermedten bámultam
Sehun arcát.
Még ha voltak is hasonló gondolataim a
kezdetben Sehunnal kapcsolatban, soha nem gondoltam komolyan, hogy ő valóban
egy ilyen ember lenne.
- H-hogy? – kérdeztem rá, hátha rosszul
hallottam. A hangom remegett.
- Szánalmas vagy. Pont az ilyen nőket utálom.
Azt hitted nem veszem majd észre, hogy azzal a lapátfülűvel összeszűröd a
levet? Most meg itt titkolózol, és bizonygatod az ártatlanságodat. – Összehúzta
a szemeit, s oldalra billentve a fejét, felszisszent. – Ha ártatlan vagy, és
valóban semmi olyan nem történt, miért nem mondod el? Ha? Na, miért? –
Hitetlenkedve megráztam a fejem, mire elnevette magát, de arca hirtelen
elkomorult, a szemei dühösen villantak rám. – Mert ugyan olyan jól tudod, mint én,
hogy hazudsz! Most pedig menj el!
Felállt, megragadta a karomat és az ajtó felé
kezdet rángatni.
- Eressz el! Sehun! – kiabáltam rá, de semmi
haszna nem volt. – Hagy magyarázzam el! Félre érted!
- Megvolt rá a lehetőséged! – kinyitotta a
bejárati ajtót és kilökött rajta, a cipőmmel és a kabátommal együtt. – Ha nem
akarsz gyalogolni, akkor hívd fel a lapátfülű majmot!
Bevágta az ajtót, ami beleremegett, ahogy én
is. Ez volt eddigi életem első ilyen veszekedése, de nem gondoltam, hogy
ennyire elfajulhat a dolog. Mindig is éreztem, hogy Sehun nem csípi Chanyeolt,
de hogy ennyire böki a csőrét, álmomban sem gondoltam volna!
Megtöröltem az arcomat, felvettem a cipőm meg
a kabátom és hívtam egy taxit. Nagyon reméltem, hogy anyámék már otthon vannak,
mivel nálam nem volt pénz. Persze mindez nem történt volna meg, ha nem Sehunhoz
megyünk, hanem hozzánk…
Másnap a szemeim be voltak dagadva, az arcom
fel volt puffadva, és úgy éreztem magam, mint egy használt rongydarab. Anyám
majdnem szívrohamot kapott mikor meglátott. Aznap semmit sem ettem, képtelen
lettem volna rá. Nem is igazán a veszekedésünk rázott meg, hanem a tény, hogy
Sehunnak hazudtam, de leginkább magamnak. Igaza volt, viszont nem mondhattam el
neki, hogy mi történt, két okból is. Egy: ha erre így reagált, hogy reagált
volna az igazságra? Kettő: ha bevallom neki, egyúttal magamnak is bevallom,
hogy nem kifejezetten baráti viszony húzódik közöttem és Chanyeol között.
Viszont, a nap folyamán át kellett, hogy rágjam magam ezeken, hogy helyesen
cselekedjek. Ám ez még tiszta fejjel is bonyolult volt, így elnapoltam a
döntést, de tudtam, hogy nem halogathatom túl sokáig. Se Sehunt, se Chanyeolt
nem akartam megbántani - ennél is jobban – a konok viselkedésemmel.
Egy héttel később már kezdtem aggódni. Sehun
nem jelentkezett, Chanyeol pedig egyre jobban igyekezett kapcsolatot teremteni
velem. Ha Sehunnal sikerülne beszélnem, akkor tudnám, hogy mit mondjak
Chanyeolnak, de így tehetetlen voltam. Jobbára a családommal töltöttem minden
szabadidőmet, míg az egyetemen Subinnel. Barátnőm volt az egyetlen olyan pont
az éltemben, aki mellett nem kellett terveket szőnöm, és megjátszanom magam. A
Sehunnal külön töltött idő pedig egyre inkább ráébresztett olyan dolgokra,
amiket mellette nem láttam.
Este
egy könyvet bújtam, álmosítóként, hogy könnyebben el tudjak aludni, de a
figyelmemet nem tudta lekötni. Halkan kopogtattak az ajtómon, mikor már a lámpa
felé nyúltam, hogy lekapcsoljam. Halk „Szabad!”-dal belépését engedélyeztem a
váratlan esti látogatómnak. Hana arca sejlett föl a sötét folyosóról belépve, a
halvány fénnyel bevilágított szobámban. Egy bocsátkérő mosollyal nézett rám,
majd helyet foglalt az ágyamon. Bevackolta magát a takaróm alá, hátát pedig a
falnak vetette. Összevontam a szemöldököm, de követtem és mellé ültem.
- Van kedved beszélgetni? – kérdezte szelíden
mosolyogva. Arcomra valószínűleg kiült bizalmatlanságom és a kétkedésem, mert
elnevette magát és elmagyarázta, hogy miért jött. – Nem akarlak zargatni,
csupán kíváncsi vagyok. Régen
beszélgettünk…
Egy kicsit elszégyelltem magam.
- Mire vagy kíváncsi? – sóhajtottam fel végül.
- Hmm… nézzük csak… Mondjuk, hogy megy a suli?
Az egyetem nem olyan egyszerű ám! – Teljesen felém fordult, valós kíváncsiság
fénylett a szemében. Mikor elkezdtem mesélni, vállai megereszkedtek, és a
tartása se volt már olyan feszült. Mintha
megnyugodott volna.
Már ezer éve volt, hogy ilyen sokáig és ilyen
bizalmasan beszélgettünk egymással. Nevettünk, szidtunk, mérgelődtünk,
panaszkodtunk… Bár Jongint nem hagyhattuk ki a beszélgetésből, most kevésbé
zavart, mint eddig valaha.
- Tényleg ennyire szörnyű, hogy a vőlegényem?
– kérdezte Hana suttogva, megtörve ezzel a vidám hangulatot.
Egymás mellett feküdtünk, betakarózva nyakig,
átölelve egymást. Sosem szerettem túl sokáig
valakivel érintkezni. Akár családtag volt, akár nem. Zavarba ejtő volt számomra, viszont most megnyugtatott.
valakivel érintkezni. Akár családtag volt, akár nem. Zavarba ejtő volt számomra, viszont most megnyugtatott.
- Nem hiszem, hogy akarod hallani a válaszom…
- fordultam háttal neki.

Lassan felé fordultam. Engem nézett, s ahogy
találkozott a tekintetünk, megijedtem és elkaptam a tekintetem. Lehunytam a
szemem, erősen szorítottam. Kinyitottam a szám, ami megremegett, de kipréseltem
magamból azokat a szavakat, amiket gondoltam.
- Nem akarom, hogy megutálj… - Reszketegen
vettem a levegőt. – Jongin… Egyszerűen nem akarom elfogadni… Képtelen vagyok rá…
Nem nyitottam ki a szemem. Nem mertem.
- Semmi baj – simogatta meg az arcomat
nővérem. – Nem foglak megutálni, emiatt ne aggódj. Te a húgom vagy, és az is
maradsz.
Átölelt, mire
könnyeim kitörtek a börtönükből. Belekapaszkodtam Hana vállaiba, és addig
sírtam, míg el nem aludtam. Aznap este nővéremmel aludtam, de még másnap is
kísértett a szégyen, amit akkor éreztem.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésBocsi, az előzőben rengeteg dolgot elírtam XD
VálaszTörlésSzia! :)
Igazából már akkor elolvastam a részt mikor kijött, csak nem voltam otthon és utána meg elfelejtettem írni. Sorry ><
Ez a rész szíven ütött. Úgy sajnáltam Haneul-t, Hana-t és Chanyeol-t is. Mindenkinek, aki közel került a szívemhez, annyira kívánom, hogy legyen most mar jó nekik. Sehun megijesztett egy cseppet.
Remélem most kezdenek helyrejönni a dolgok. Élvezet volt olvasni, mint mindig ;)
Várom a kövi részt! <3
Semmi baj! ^^ Velem is elő szokott fordulni :) az elírás és a kommentelés is :D
TörlésEgy kissé erősre sikeredett, az tény, de mondani szokás hogy ha már a gödör alján vagy, onnan már csak felfelé vezet út szóval ezek után már csak kilábalni lehet ^^
Köszönöm hogy írtál! :3 Hamarosan lesz folytatás is :)
Rövid...De jó... ^^
VálaszTörlésIgen, rövid lett >< de ott muszáj volt véget vetnem a résznek ^^
TörlésKöszi hogy írtál! :3
Szia!
VálaszTörlésAnnyira örülök, hogy írtál új részt. :-)
Egyre jobban idegesít ez a csaj. Csak a maga kis hülyeségével törődik, közben meg a pasik szenvednek körülötte.
Nem tudom, még mindig nincs tippem, hogy ki iránt mit is érez. :-/
Az viszont jó volt, hogy Hana megjelent és beszélgettek. :-)
Várom a folytatást. Pusz <3
Szia! Örülök, hogy írtál! Már vártam a kommented ^^
TörlésEgy pöppet sajnálom hogy ennyien vagytok Haneul ellen >< de megértem xD de majd minden kiderül, szépen lassan :)
A fiúk igazából mellék szálak, ami furán hangzik,mivel eddig szinte csak róluk volt szó :)
Igyekszem megírni hamar a kövi részt, és most már lesz is rá időm :)
Szia!
VálaszTörlésAnnyira jó volt, ez a rész is! Hana-tól nagyon rendes volt, s Haneult pedig egy kicsit sajnálom...bár Sehunékat jobban xDD
Alig várom a következő részt, illetve vár egy kis meglepetés az oldalamon:
http://lovemorestrings.blogspot.hu/2015/01/liebster-award.html
Szia! :D
TörlésÖrülök, hogy tetszett és remélem nem fogok ezek után sem csalódást okozni. ^^
Meglepődtem a meglepetés említésére, mikor olvastam a kommented.
Aztán amikor megnéztem.... *----* Nagyon Nagyon Nagyon Köszönöm! Igazán szívmelengető, hogy szerintetek megérdemelném! Bár az ilyesmikkel nem szoktam foglalkozni, én csupán írok, de naaaaaagyon köszi mégegyszer!
Cupp~~ ♥ :3