Chapter 14

Üdv mindenkinek! Sajnálom, hogy csak most sikerült frissítenem! Köszönöm a sok türelmet! Remélem tetszeni fog! ^^
Tudom, rövid lett, de akárhogy csűrtem-csavartam a dolgokat, nem lett hosszabb. >< 
Jó szórakozást!

~~~

 Hol rontottam el?
Én rontottam el... De hol?
Logikus kérdés lenne, de nem épp helyénvaló. Ezzel csak önmagamat bizonytalanítom el.
Nem tettem semmi rosszat... 
 Magabiztos léptekkel haladtam az úton, találkozót beszéltem meg Sehunnal egy kis kávézóban. Otthon abban a hitben hagytam öcsémet, hogy vásárolni mentem egy barátnőmmel, ha Hana utánam is szaglászik, ezzel lehűthetem egy kicsit. Nem szerettem soha ezeket a "kerülgetem a forró kásás" dolgokat, de jelenleg képtelen lennék a nővéremmel őszintén beszélni bármiről is. Sehunnal épp elég bajom van, hisz meg kell békítenem, hogy eljöjjön a partira. Nekem se tetszik a dolog, de nem tehetek mást. Ahhoz hogy követelni tudjak, nekem is kell teljesítenem a követeléseket mások részéről. Ez az egész egy üzlet, amit hideg fejjel kell kezelni. Azonban én elbuktam...
 Már rég nem azért sietek a kávézóba, mert a partira nem lesz partnerem, hanem mert látni akarom őt. Szeretnék kibékülni vele, mert rossz nélküle. Csak az a fránya büszkeségem ne lenne!

 Amint beléptem a kellemes melegbe, azonnal észre vettem Sehun barna üstökét, ahogy itala fölé hajol éppen. Átszlalomoztam az asztalok között még mielőtt ő felfigyelt volna rám, és lehuppantam vele szemben. Érkezésemre fölemelte a fejét és rám nézett, egyenesen a szemembe.
 - Gyors voltál - jegyzi meg unottan, majd figyelmét ismét italának szenteli. - Mit akarsz?
 - Neked is szia - mondtam kissé sértődötten, miközben levettem a kabátom és intettem, hogy rendelnék. Kértem egy bögre teát, de nem vettem le a tekintetem Sehunról. Mikor a pincér elment megint rám nézett. Pontosabban belém...
 - Gondolom nem csevegni szeretnél egy bögre tea mellett. Térj a lényegre, mert nekem is dolgom van.
 - Ez nem olyan egyszerű! - szisszentem föl.
 - Nem én hívtalak...
 - Jól van, oké, megértettem! - csaptam az asztalra. A kávézóban mindenki felénk nézett, ki palástolva, ki nyíltan. Sehun felvonta szemöldökét. Felsóhajtottam. -Nem is értem, miért akarok én kibékülni...
Tenyerembe támasztottam az állam, farkasszemet nézve Sehunnal. Néma beszélgetést folytattunk és pár perc elteltével már mind a ketten vigyorogtunk a másikra.
 - Egyezzünk meg abban, hogy kimaradok a Jongin-projektedből - fogta meg a kezem és kezdett el játszadozni az ujjaimmal. Összevonta szemöldökét, de nem nézett rám. - Nem akarok belefolyni a kis tervedbe.
 - De... - beharaptam az ajkam. - Rendben...
Hogy ilyen hamar és gyorsan képesek voltunk megbékélni a helyzethez képest, jó érzést keltett bennem és végre nem csak kudarcban lehetett részem.
 Viszont egyre nehezebben viseltem el a nyomást. Jongin ismét jelen volt, Hanaval semmit sem javult a kapcsolatunk. Sőt, csak egyre romlik. Mikor haza esem az egyetem után, egy közömbös köszönésen kívül nem beszélünk egymással. Néha megállok a szobája előtt, de képtelen vagyok bemenni hozzá, vagy ha meg is teszem, üresen találom. Vagyis Jonginnel van...
 Sehun miután beültünk egy moziba és valami romantikus maszlagot megnéztünk, hazavitt. Nem esett szó sem Jonginről, de még Chanyeolról sem.
 A manó fülűvel azóta az este óta nem találkoztam. Ahhoz képest, hogy távol akartam maradni tőle, nagyon jó szövetségesemmé vált, már-már baráttá. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy ezt csupán én találom olyan jó dolognak. Erre a partin döbbentem rá...
 Aznap este Sehunnal mentem a Kim rezidenciába, ahol a partit tartották. Végül is minek kibérelni egy helyet, ha van egy kastélyod. Nos, én ebben a házban jöttem rá életem sorsdöntő titkára.
 Sehunba karolva léptem be a meleg épületbe, ahol már vendégek keringtek, halk zene szólt és nagyon reméltem már túlestek a beszédeken, Jongin dicsőítésén és az esküvő időpontjának bejelentésén. Csendesen, és főként láthatatlanul bevonultunk és elvegyültünk. Apámhoz és öcsémhez léptünk, beszállva a köztük folyó kommunikációba. Anyám, amint észrevett, szúrósan vizslatott, de nem tett megjegyzést a késésünket illetően. Nővérem ellenkezőleg tett.
 Odajött hozzánk, tök természetesen és beszélgetésbe elegyet velünk ami lassan a késésünk okának a fejtegetésébe torkollott.
 - Nahát! Azt hittem ma már nem is foglak titeket látni! - mosolygott szelíden de tekintete villámokat szórt. - Milyen volt az út idefele?
 - Zökkenőmentes, az idő is tökéletes.
 - Az jó! Otthon minden rendben volt?
 - Igen... csak nem találtam a cipőmet és Sehun is késett - mentem bele végül a játékba. - Ha már itt tartunk, hol van a "sógorom"?
 Hana szemei kikerekedtek, de azonnal kapcsolt, amikor Kim mama csatlakozott hozzánk.
 - Jongin épp üzleti kapcsoltait ápolja, és Hana biztos nagyon unalmasnak találod, de kérlek értsd meg! - mosolygott nővéremre, aki viszonozta a gesztust. Aztán felénk fordult. - Remélem ti is jól érzitek magatokat. Haneul, ő lenne a partnered?
 Még palástolni sem akarta az ellenszenvét, de úgy tettem, mintha nem venném észre és mosolyogva válaszoltam.
 - Igen. Hagy mutassam be, Sehun, ő Jongin anyukája, Mrs. Kim, ő Oh Sehun, az én partnerem.
 - Á, a szüleidet ismerem. Jó emberek - csillant fel a szeme. - Mondd csak, nincs kedved velem tartani? A férjem el lesz ragadtatva!

 Sehun egy bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd egy hatalmas műmosollyal az arcán követte a vén asszonyt.

 - Micsoda egy...  Nővérem erősen oldalba vágott. Chanyeol lépett oda hozzánk, szemei engem vizsgáltak, tetőtől talpig végigmért. Aztán nővéremre kapta tekintetét és fáradtan elmosolyodott.
 - Látom te is élvezed a partit - nevetett fel Hana.
 - Ennyire látszik? - pislogott nagyokat a manó fülű, de ajkai minduntalan felfelé görbültek. - Sajnos ezek a partik, részei az életemnek. Hidd el szívesen megszabadulnék az ilyen összejövetelektől. Az egyetlen vigaszom a finomabbnál finomabb kaják - csillantak fel a szemei a közelgő tálca tartalmától.
 - Nem is te lennél - csóválta meg a fejét nővérem.
 Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Mintha rólam megfeledkeztek volna, de főleg Chanyeol viselkedése bántott. Ott állt közvetlenül mellettem, de mintha mégis fényévekre lett volna.
 Fogtam magam és odébb álltam. Az első pincér, aki felém jött egy pezsgős tálcával, azonnal levettem két poharat, s lehúztam a tartalmát. Számtalan példát fel tudnék sorolni az alkohol pozitív hatásai mellé, de ugyan úgy meg vannak a hátulütői is. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg, és képtelen vagyok felfogni, hogy akkor mi a fenéért nem vagyok képes tanulni ezekből az esetekből. Amint a pezsgő a fejembe szállt, kevésbé aggódtam az események miatt. Kiméket elkerültem, a családomat úgyszintén, Sehun távolról sem érdekelt, hogy hol volt. Egyes egyedül akartam lenni, egy félre eső helyen, ahol nem talál rám senki sem.
 Homályos tekintettel néztem ki az ablakon, a sötét és hideg éjszakába. Kiléptem a teraszra, óvatosan, hogy ne vegyenek észre. Azonnal körülvett a hideg, bőröm libabőrös lett, leheletem ott gomolygott fehér füstként a levegőben. Átkaroltam magam és a terasz széléhez mentem, ahonnan nem láthatnak bentről. Lépteim koppantak, kissé zavaróan a csöndben. Rettenetesen fáztam, az alkohol okozta köd is feloszlott a fejemben. Józanon már kevésbé tűnt jó ötletnek kint ácsorogni.
 Kabát puha belseje simított végig meztelen vállamon. Ijedten pördültem meg, derekam a korlátnak csapódott, mire felnyögtem. Chanyeol hatalmas szemei meredtek rám, mozdulatába fagyva. Aztán elmosolyodott.
 - Nem tudtam, hogy ilyen ijedős vagy - szabadkozott, de igazából nagyon jól szórakozott magában.
 - Bárki megijedt volna a helyemben! - pirultam el, miközben düh fortyogott bennem. - Szólhattál volna!
 Lesütötte szemeit zavarában.
 - Nem akartalak megijeszteni, de megzavarni sem...
 - Ugyan miben zavartál volna meg? - forgattam meg a szemeimet.
 - Eléggé elgondolkodhattál, mivel nem hallottad, hogy jövök... Meg a szemeid... - összehúzta a szemöldökét, de ráncai hamar kisimultak és ismét mosolygott. - Mindegy...
 Felhúztam a szemöldököm, majd megvontam a vállam. Ha nem, hát akkor nem...
 - Khm.... a kabát... - húztam összébb magam, megdörzsölve a karjaimat.
 - Oh, persze...! - kapott észhez, s rám terítette a vastag, bélelt kabátot, ami akkora volt mint egy ház.
 Belebújtam, de olyan hosszú volt az ujja, hogy nem értem el a cipzárat, mire Chanyeol felnevetett, és lehajolt elém. Felhúzta teljesen, ám ujja nem eresztette el a cipzárat, mikor a számhoz ért. Tekintetünk találkozott, ajkai enyhén elváltak egymástól. Hosszú ujjai kiseperték az arcomba hullott hajszálakat, majd meleg tenyerei közé fogta piros, hideg arcomat.
Összevonta szemöldökét, beharapta alsó ajkát, majd eleresztett. Dermedten álltam, pislogni sem mertem. Szívem őrülten zakatolt.

 - Megkeresem Sehunt... - dadogtam és elindultam az ajtó felé, de Chanyeol megragadta a kezemet.
 - Valóban szereted Sehunt? - kérdezte halkan. Hangja rekedtes, és a szokottnál is mélyebb volt.
 - Már egyszer elmondtam...
 - Szereted? - kérdezte ismét, de hangja élesebb lett.
 - I-igen...
 Egy pillanatra elhallgatott. Szeme rám villant, határozottság tükröződött benne.
 - Az változtat bármin is, ha azt mondom... kedvellek?