Chapter 12

- Holnap bemutatlak a családomnak.

 Mikor ezzel szembesítettem Sehunt, arca felragyogott, mintha egy várva várt ajándékát kapta volna meg karácsonyra. Próbálta palástolni örömét, de én átláttam rajta és kénytelen voltam nővérem várható dühével kapcsolatban is felvilágosítanom.

 - Nagy valószínűséggel Hana nem fog repdesni örömében - sóhajtottam fáradtan. - Ne foglalkozz vele. Rám haragszik, nem rád.

 - El tudom képzelni milyen fejet vágtak, főleg Kim asszony - kuncogott fel mellettem.

 Sehun suli után elvitt magához, ahol nyugodtan tudtunk beszélni. Szerettem itt lenni, már csak azért is, mert nem kellett a családomat elviselni, sem pedig Sehunét, mivel az ő szülei sem tartózkodnak túl sokat otthon és inkább munkájuknak élnek mint egy szem fiuknak.

 Az ágyon feküdtünk, én kényelmesen Sehun mellkasán pihentettem a fejem és elmeséltem a hétvégi bejelentést. Jót nevettünk rajta, de belül teljesen mást éreztem.

 Valójában nagyon is bántott, hogy nem mondtam el Hananak, de már késő. Holnap nekem kell hárítanom minden megjegyzését...

 - Min töröd a fejed? - simított végig a hajamon Sehun.

 Felkönyököltem, rámosolyogtam, miközben homlokából én is kisöpörtem egy szőke tincset.

 - Semmi érdekesen - mondtam.

 Tekintetünk találkozott, majd Sehun fölemelte a fejét és óvatosan megcsókolt. Ajkai alig ért a sajátjaimhoz. Engedélyt kért, amit én meg is adtam.

 Azóta a hétvége óta nem történt közöttünk semmi említésre méltó, esetleg egy-két csók. De most nem éreztem azt a gátat kettőnk között, amit akkor. Nem állítottam meg. Most én is akartam.

 Szép lassan lekerültek rólunk a ruhák, és már nem volt megállás. Sehun csókjai után megremegtem, és egyre követelőzőbb lettem. Ujjaimat bőrébe mélyesztettem, s ajkai után kaptam. Mindez csupán előjáték volt, és Sehun piszkosul megőrjített. A vágy egyre csak fokozódott bennem és szinte könyörögtem a továbbiakért. Nem emlékeztem rá, mikor éreztem ilyet utoljára.

 Aztán Sehun megmozdította csípőjét és az érzéstől felnyögtem, majd ismét ajkait bűvöltem, miközben finoman egymásra hangolódtunk. Ujjaim óvatosan végig szántották a hátát, majd tincsei közé vezettem. Tempónk egyre gyorsult, ahogy hajszoltuk az élvezetet, majd testünk megfeszült ahogy átjárt a beteljesülés.

 Sehun zihálva és verejtéktől nedvesen gördült le rólam, és a lendülettel mellkasára húzott. Összefonta ujjainkat és azzal játszadozott, míg másik kezével a vállamat cirógatta. Ezek után már nem sok kedvem volt hazamenni...

 Másnap még élt bennem az emléke a kellemes délutánunknak, és ennek köszönhetően el tudtam játszani a fülig szerelmes lányt. Persze voltak valóban hasonló érzéseim, de ezt még magamnak sem mertem bevallani.

 Amikor Sehun megérkezett meglepetten fedeztem fel új külsejét. Pontosabban a hajszíne változott meg szőkéről barnára. Vidáman túrtam bele, majd bevezettem a lakásba. Némi izgalom is volt bennem.

 Anyu és apa az előszoba ajtajában vártak és mikor meglátták Sehunt, enyhén elismerően néztek rám. A nappaliban pedig alaposan kikérdezték.

 - Hogy hívnak? - meredt rá anya. - Haneul nem sokat mesélt rólad.

 - Valójában említést sem tett a létezésedről - csatlakozott nővérem.

 Kezdtem nagyon ideges lenni. Szegény Sehun!

 - Oh Sehun a nevem, és szörnyen sajnálom, hogy ilyen későn került sor a bemutatásomra - mosolygott szelíden a szüleimre.

 Nagyon jól forgatta a szavakat és szinte minden gúnyos megjegyzést hárított. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy szégyenkezzek a családom miatt. Nem mertem nővéremre csúnyán nézni minden egyes utálkozó mondata után, hisz jogosan teszi. Viszont némán könyörögtem, hogy ne Sehunt bombázza az én hibáimért.

 Mikor anyuék megunták a faggatózást, elégedetten hagytak magunkra. Hárman maradtunk a nappaliban, és Hana távolról sem volt elégedett.

 - Hogy is találkoztatok? Chanyeol előtt vagy után? - pillantott ránk ártatlanul, pedig tudta, hogy ezzel átlépte a határt.

 - Hana, ez...- Sehun megszorította a kezem ezzel belém fojtva a szót.

 - Már régóta tetszett Haneul, de csak nemrég mertem ezt bevallani neki. Hogy ez most Chanyeol előtt volt, bárki is ez a személy, sajnos nem tudom - nézett farkasszemet nővéremmel, aki elismerőn elmosolyodott, de korántsem bocsátott meg.

 A további faggatózástól a telefon csörgése mentett meg minket. Hana boldogan kapott érte és rohant ki. Ez csak egyet jelenthetett. Jongin megérkezett...

 Percekig csak az óra kattogását hallgattuk, miközben felkészültem a találkozásra. Olyannyira összeszorult a gyomrom, hogy már a rosszullét kerülgetett. Izzadt a tenyerem, amit Sehun is észrevett, de már nem szólhatott semmit, mert abban a pillanatban, belépett csacsogva Hana maga után húzva párját. Ahogy egy légtérbe kerültünk, tekintetünk találkozott, és Jongin arcára fagyott a mosoly. Tekintetében tehetetlenség és szomorúság villant át, de figyelmét rögtön a mellettem ülőre szegezte.

 Én ezt a pillanatot választottam, hogy elmeneküljek, habár fogalmam sincs miért, de megfulladtam volna, ha ott maradok. A konyhába siettem és ittam egy pohár vizet nyugtatólag, majd a lépcső aljára leültem, ahonnan tökéletesen hallhattam mindent a nappaliból.

 - Már megint kezdi… - sóhajtott fel Hana.

 - N-nem érdekes – motyogta Jongin. – Khm… Ő…

 - Jaj, ne haragudj! Ő itt Sehun, Haneul újdonsült pasija. Sehun, ő a vőlegényem, Jongin.

 - Sehun? – kérdezett vissza Jonig, mintha ismerős lenne neki a név.

 - Oh Sehun. A szüleimet biztosan ismered… - válaszolt nyugodtan.

 - Á, igen. Apáddal már találkoztam. Örülök a találkozásnak!

 - Hm… én is… megkeresem Haneult, azt hiszem… - mondta sietve Sehun, és már hallottam is gyors lépteit.

 Felálltam, majd némán elindultam felfelé a szobámba, ahová Sehun is követett. Mikor bezártam mögöttünk az ajtómat, kellett néhány mély levegővétel, hogy ne kezdjek el kiabálni.

 - Egy szóval se mondtad, hogy ismered…

 - Te sem említetted a nevét – válaszolt könnyedén.

 Mérgesen villantottam rá a szemem.

 - De említettem a szüleit, a munkahelyét!

 - Ugyan már Haneul! Mit számít ez? – emelte fel a hangját.

 - Nagyon is sokat számít nekem! Te ezt úgy sem érted…

 - Igazad van, tényleg nem értem! Viszont elegem van, hogy kihasználsz! – Sehun most igazán mérges volt. Szinte remegett a dühtől. Mielőtt elment volna, visszafojtott hangon megjegyezte. – Nem hittem volna, hogy ennyi kudarc után is ragaszkodsz a tervedhez…

 Bárkitől elviseltem, hogy kritizált. Nem érdekelt, hogy a szüleim rosszallóan néztek rám, vagy épp Chanyeol oktatott ki. De ahogy most Sehun kilépett az ajtón, fájdalmasan dobbant a szívem. Mintha hátba szúrtak volna…

 Most valóban összevesztünk. Az egyetemen elkerült, és telefonon sem keresett. Az idő múlásával azt hinné az ember, hogy jobban lesz, kiheveri a dolgokat, de én csak egyre szarabbul éreztem magam. A party előtti hétvégén, míg Kim mamáék a szüleimmel voltak, nővérem és öcsém pedig Jonginnal beszélgettek, addig én a teraszon gubbasztottam egymagam. Gondolataim minduntalan Sehun köré fonódtak, és fojtogattak.

 - Még nincs olyan jó idő, hogy itt kint ücsörögj – lépett ki a teraszra Chanyeol mosolyogva, de amint meglátta siralmas ábrázatomat, rögtön aggodalom vette át a helyét. – Mi történt?

 - Csodálom, hogy még Hana nem mondta el – jegyeztem meg szarkasztikusan.

 - Hana is aggódik érted, és nem akar rosszat. Van, amit nekem se mondd el veled kapcsolatban – sóhajtott fel reménytelenül. – Meg, ha tudnám is, meghallgatnálak, már ha hajlandó vagy felfogadni ideiglenes pszichiáternek.

 Erre a mondatára felnevettem. Végül el is meséltem neki legutóbbi veszekedésünket Sehunnal. Meglepően okos dolgokat tudott mondani férfi létére.

 - Talán szerelmi tanácsadónak kellene menned – cukkoltam egy újabb bölcsessége után.

 - Ó, úgy gondolod pályát tévesztettem?

 - Nem, de még másodállásban neki foghatsz.

 - Noha beszédesnek is tűnök, és igen közvetlennek, figyelek a részletekre – komolyodott el hirtelen, s tekintetét az enyémbe fúrta. – Ismét meg kell kérdeznem… Ennyire vak és önző lennél, hogy tényleg nem veszed észre?

 Emlékeztem erre a kérdésére, amit azon az éjszakán tett fel, amikor nála aludtam. Sokat gondolkodtam rajta, főleg mostanában. Ahogy most ismét megkérdezte, akaratlanul is elmosolyodtam, habár nem épp egy felhőtlenül boldog mosoly volt.

 - Tudom, hogy Sehun szeret – jelentettem ki könnyedén, mire Chanyeol homlokát összeráncolta. – De nem ez a probléma.

 - Akkor mi az?

 - Hogy én is beleszerettem…

 Nem láttam pontosan, de mikor ez kijelentettem, Chanyeol tekintetében egy aprócska fény, mintha kihunyt volna.

 Valamiféle remény…