- Holnap bemutatlak a
családomnak.
Mikor ezzel szembesítettem Sehunt, arca
felragyogott, mintha egy várva várt ajándékát kapta volna meg karácsonyra.
Próbálta palástolni örömét, de én átláttam rajta és kénytelen voltam nővérem
várható dühével kapcsolatban is felvilágosítanom.
- Nagy valószínűséggel Hana nem fog repdesni
örömében - sóhajtottam fáradtan. - Ne foglalkozz vele. Rám haragszik, nem rád.
- El tudom képzelni milyen fejet vágtak, főleg
Kim asszony - kuncogott fel mellettem.
Sehun suli után elvitt magához, ahol nyugodtan
tudtunk beszélni. Szerettem itt lenni, már csak azért is, mert nem kellett a
családomat elviselni, sem pedig Sehunét, mivel az ő szülei sem tartózkodnak túl
sokat otthon és inkább munkájuknak élnek mint egy szem fiuknak.
Az ágyon feküdtünk, én kényelmesen Sehun
mellkasán pihentettem a fejem és elmeséltem a hétvégi bejelentést. Jót
nevettünk rajta, de belül teljesen mást éreztem.
Valójában nagyon is bántott, hogy nem mondtam
el Hananak, de már késő. Holnap nekem kell hárítanom minden megjegyzését...
- Min töröd a fejed? - simított végig a
hajamon Sehun.
Felkönyököltem, rámosolyogtam, miközben
homlokából én is kisöpörtem egy szőke tincset.
- Semmi érdekesen - mondtam.
Tekintetünk találkozott, majd Sehun fölemelte
a fejét és óvatosan megcsókolt. Ajkai alig ért a sajátjaimhoz. Engedélyt kért,
amit én meg is adtam.
Azóta a hétvége óta nem történt közöttünk
semmi említésre méltó, esetleg egy-két csók. De most nem éreztem azt a gátat
kettőnk között, amit akkor. Nem állítottam meg. Most én is akartam.
Szép lassan lekerültek rólunk a ruhák, és már
nem volt megállás. Sehun csókjai után megremegtem, és egyre követelőzőbb
lettem. Ujjaimat bőrébe mélyesztettem, s ajkai után kaptam. Mindez csupán
előjáték volt, és Sehun piszkosul megőrjített. A vágy egyre csak fokozódott
bennem és szinte könyörögtem a továbbiakért. Nem emlékeztem rá, mikor éreztem
ilyet utoljára.
Aztán Sehun megmozdította csípőjét és az
érzéstől felnyögtem, majd ismét ajkait bűvöltem, miközben finoman egymásra
hangolódtunk. Ujjaim óvatosan végig szántották a hátát, majd tincsei közé
vezettem. Tempónk egyre gyorsult, ahogy hajszoltuk az élvezetet, majd testünk
megfeszült ahogy átjárt a beteljesülés.
Sehun zihálva és verejtéktől nedvesen gördült
le rólam, és a lendülettel mellkasára húzott. Összefonta ujjainkat és azzal
játszadozott, míg másik kezével a vállamat cirógatta. Ezek után már nem sok
kedvem volt hazamenni...
Másnap még élt bennem az emléke a kellemes
délutánunknak, és ennek köszönhetően el tudtam játszani a fülig szerelmes
lányt. Persze voltak valóban hasonló érzéseim, de ezt még magamnak sem mertem
bevallani.
Amikor Sehun megérkezett meglepetten fedeztem
fel új külsejét. Pontosabban a hajszíne változott meg szőkéről barnára. Vidáman
túrtam bele, majd bevezettem a lakásba. Némi izgalom is volt bennem.
Anyu és apa az előszoba ajtajában vártak és
mikor meglátták Sehunt, enyhén elismerően néztek rám. A nappaliban pedig
alaposan kikérdezték.
- Hogy hívnak? - meredt rá anya. - Haneul nem
sokat mesélt rólad.
- Valójában említést sem tett a létezésedről -
csatlakozott nővérem.
Kezdtem nagyon ideges lenni. Szegény Sehun!
- Oh Sehun a nevem, és szörnyen sajnálom, hogy
ilyen későn került sor a bemutatásomra - mosolygott szelíden a szüleimre.
Nagyon jól forgatta a szavakat és szinte
minden gúnyos megjegyzést hárított. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy
szégyenkezzek a családom miatt. Nem mertem nővéremre csúnyán nézni minden egyes
utálkozó mondata után, hisz jogosan teszi. Viszont némán könyörögtem, hogy ne
Sehunt bombázza az én hibáimért.
Mikor anyuék megunták a faggatózást,
elégedetten hagytak magunkra. Hárman maradtunk a nappaliban, és Hana távolról
sem volt elégedett.
- Hogy is találkoztatok? Chanyeol előtt vagy
után? - pillantott ránk ártatlanul, pedig tudta, hogy ezzel átlépte a határt.
- Hana, ez...- Sehun megszorította a kezem
ezzel belém fojtva a szót.
- Már régóta tetszett Haneul, de csak nemrég
mertem ezt bevallani neki. Hogy ez most Chanyeol előtt volt, bárki is ez a személy,
sajnos nem tudom - nézett farkasszemet nővéremmel, aki elismerőn elmosolyodott,
de korántsem bocsátott meg.
A további faggatózástól a telefon csörgése mentett meg
minket. Hana boldogan kapott érte és rohant ki. Ez csak egyet jelenthetett.
Jongin megérkezett...

Én ezt a pillanatot
választottam, hogy elmeneküljek, habár fogalmam sincs miért, de megfulladtam
volna, ha ott maradok. A konyhába siettem és ittam egy pohár vizet nyugtatólag,
majd a lépcső aljára leültem, ahonnan tökéletesen hallhattam mindent a
nappaliból.
- Már megint kezdi… -
sóhajtott fel Hana.
- N-nem érdekes –
motyogta Jongin. – Khm… Ő…
- Jaj, ne haragudj! Ő
itt Sehun, Haneul újdonsült pasija. Sehun, ő a vőlegényem, Jongin.
- Sehun? – kérdezett
vissza Jonig, mintha ismerős lenne neki a név.
- Oh Sehun. A
szüleimet biztosan ismered… - válaszolt nyugodtan.
- Á, igen. Apáddal már
találkoztam. Örülök a találkozásnak!
- Hm… én is…
megkeresem Haneult, azt hiszem… - mondta sietve Sehun, és már hallottam is
gyors lépteit.
Felálltam, majd némán
elindultam felfelé a szobámba, ahová Sehun is követett. Mikor bezártam
mögöttünk az ajtómat, kellett néhány mély levegővétel, hogy ne kezdjek el
kiabálni.
- Egy szóval se
mondtad, hogy ismered…
- Te sem említetted a
nevét – válaszolt könnyedén.
Mérgesen villantottam
rá a szemem.
- De említettem a
szüleit, a munkahelyét!
- Ugyan már Haneul!
Mit számít ez? – emelte fel a hangját.
- Nagyon is sokat
számít nekem! Te ezt úgy sem érted…
- Igazad van, tényleg
nem értem! Viszont elegem van, hogy kihasználsz! – Sehun most igazán mérges
volt. Szinte remegett a dühtől. Mielőtt elment volna, visszafojtott hangon
megjegyezte. – Nem hittem volna, hogy ennyi kudarc után is ragaszkodsz a
tervedhez…
Bárkitől elviseltem,
hogy kritizált. Nem érdekelt, hogy a szüleim rosszallóan néztek rám, vagy épp
Chanyeol oktatott ki. De ahogy most Sehun kilépett az ajtón, fájdalmasan
dobbant a szívem. Mintha hátba szúrtak volna…
Most valóban
összevesztünk. Az egyetemen elkerült, és telefonon sem keresett. Az idő
múlásával azt hinné az ember, hogy jobban lesz, kiheveri a dolgokat, de én csak
egyre szarabbul éreztem magam. A party előtti hétvégén, míg Kim mamáék a
szüleimmel voltak, nővérem és öcsém pedig Jonginnal beszélgettek, addig én a
teraszon gubbasztottam egymagam. Gondolataim minduntalan Sehun köré fonódtak,
és fojtogattak.
- Még nincs olyan jó
idő, hogy itt kint ücsörögj – lépett ki a teraszra Chanyeol mosolyogva, de
amint meglátta siralmas ábrázatomat, rögtön aggodalom vette át a helyét. – Mi
történt?
- Csodálom, hogy még
Hana nem mondta el – jegyeztem meg szarkasztikusan.
- Hana is aggódik
érted, és nem akar rosszat. Van, amit nekem se mondd el veled kapcsolatban –
sóhajtott fel reménytelenül. – Meg, ha tudnám is, meghallgatnálak, már ha
hajlandó vagy felfogadni ideiglenes pszichiáternek.
Erre a mondatára
felnevettem. Végül el is meséltem neki legutóbbi veszekedésünket Sehunnal.
Meglepően okos dolgokat tudott mondani férfi létére.
- Talán szerelmi
tanácsadónak kellene menned – cukkoltam egy újabb bölcsessége után.
- Ó, úgy gondolod
pályát tévesztettem?
- Nem, de még
másodállásban neki foghatsz.
- Noha beszédesnek is
tűnök, és igen közvetlennek, figyelek a részletekre – komolyodott el hirtelen,
s tekintetét az enyémbe fúrta. – Ismét meg kell kérdeznem… Ennyire vak és önző
lennél, hogy tényleg nem veszed észre?
Emlékeztem erre a
kérdésére, amit azon az éjszakán tett fel, amikor nála aludtam. Sokat
gondolkodtam rajta, főleg mostanában. Ahogy most ismét megkérdezte, akaratlanul
is elmosolyodtam, habár nem épp egy felhőtlenül boldog mosoly volt.
- Tudom, hogy Sehun
szeret – jelentettem ki könnyedén, mire Chanyeol homlokát összeráncolta. – De
nem ez a probléma.
- Akkor mi az?
- Hogy én is
beleszerettem…
Nem láttam pontosan,
de mikor ez kijelentettem, Chanyeol tekintetében egy aprócska fény, mintha
kihunyt volna.
Valamiféle
remény…
Szerintem el kéne mondania Sehunnak hogy beleszeretett, akkor talán megbocsájtana :) vagy még lehet hogy örülne is neki(sőt biztos) :D Hááát elég soká hoztad az új részt, de megértem ha nem volt rá időd, a lényeg hogy megjött :33 Amúgy ez az egész nem volt jó ötlet, inkább bele kellett volna törődnie, de akkor nem lenne fici :DD Egyre izgibb, amúgy van egy olyan saaaanda~ gyanúm, hooogy ChanYeol is beleszeretett HanEulba :/ szegényke, nem szeretik viszont :(( Viszont örömmel látom hogy már nem olyan ellenségesek :) lassan már barátok.Umm.. nem igazán értem hogy lefeküdtek aztán ugye összevesztek és most Sehun esélyt sem ad a békülésre, picit olyan mintha csak ezért vállalta volna el a kamupasi szerepét közbe nem xd (én és a gondolat menetem...:semmi logika) Egyre izgibb lesz ha kell, megint várok ennyit a kövire vagy többet, de azért hozd minél hamarabb :)) ^^ vagy inkább amikor tudod
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy vártál! A gondolataid nem rosszak, de majd meglátod, hogy mi miért van és lesz a részek előrehaladtával! Igyekszem írni, ahogy időm engedi. :) Remélem nem kell olyan sokat várnod a kövire! :D
TörlésVégre, végre, végre!!!!
VálaszTörlésAlig vártam már a folytatást. Minden egyes néztem mikor kerül fel új rész ^^
Yaaa! Haneul! Hogy teheted ezt Chanyeol-al?? A drága szíve megszakadt.... Csak viccelek XD
Imádom Channie-t, de most valahogy azért szorítok, hogy kibéküljenek Sehun-al. Bár nem értem Haneul logikáját, még is minden egyes részben teljesen átérzem a helyzetét. Nagyon érdekel, hogy mi van Jongin és Sehun között. Van-e közös múltjuk.
Alig várom az új részt! ;)
Nagyon, de nagyon tetszett most is ^^
Először is köszönöm, hogy ide írtál, ráadásul ilyen sokat! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett, és igazából ez a rész, centiről centire vagyis inkább szóról szóra meg volt tervezve, ami nálam igen ritka. :)
Haneul gondolatmenetében nincs logika xD ezért nem érthetőek a tettei.
A többi kérdésedre pedig választ kapsz majd a következő részekben :)
Eléggé elfoglalt voltam mostanában,de elolvastam minden részt ;D
VálaszTörlésSehun Haneul kapcsolatának "fejlődésén" meglepődtem de szuperül leírtad ^^
Kicsit csalódott vagyok ha lehet így fogalmazni,mert az elejétől kezdve azt hittem hogy Chanyeol-al fog összejönni(bár még nincs veszve semmi :P remélem) és most sajnáltam kis szegényt a végén :/
De mindent bele :D nagyon szeretem olvasni és igyekszem többször komikat írni ^^
Valóban nincs veszve még semmi sem ;) Így a komikat olvasva, azt hiszem sikerült átadnom azt amit szerettem volna ezzel a résszel. :)
TörlésKöszönöm, hogy írtál, és én is igyekezni fogok, hogy lehessen hova kommenteket írnod :D
(Basszus tegnap nem kuldte el amit irtam..)
VálaszTörlésAnnyira pofatlan Haneul, es a szivem szakad meg Chanyeolert meg Sehunert. Nagyon szemet Haneul karaktere, de ettol izgalmas az egesz. Az a kis akciozas pedig olyan diszkret volt es alig elkepzelheto, megis nagyon tetszett. ^^ Varom nagyon a folytatast. ♥
Kissé fáj, hogy Haneulre gonosz kis csitriként tekintesz (nyílván a kevés információ miatt és az a sok "miértre" még nem kaptál választ), de nagyon remélem, hogy majd megbocsájtasz neki. ^^ Az akciózást nem akartam nagydobra verni, mégis azt szerettem volna ezzel is elmondani, hogy "szintet" léptek a kapcsolatuk terén.
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy írtál, és röstellem, hogy ilyen későn válaszolok, de a suliban némileg korlátozva vagyok internet terén (és csak hétvégén vagyok otthon). A folytatás már készülőben van, bár fogalmam sincs mikorra leszek kész vele >< lassan haladok, de igyekszem! :)
ISTENEEEM!!!! ÚGY IMÁDOOOM!!!! De én nem akarom hogy Sehunnal maradjon :( Chanyeol-al sokkal jobban összeillik , nagyon remélem hogy a végén egymásra találnak *--* olyan cuki együtt , igaz Sehunnal is de Chanyeol-al jobban :3 ajjj és úgy sajnálom Jongint, látszik rajta hogy szomorú hogy ennyire utálja a Haneul.Remélem majd azért Haneul megbékél vele mert Jongin tényleg semmi rosszat nem tett és olyan aranyos <3 ó és itt a végén amit Chanyeol mondott hogy "Ennyire vak és önző lennél, hogy tényleg nem veszed észre?" ezt nem arra mondta hogy azt nem veszi észre hogy ő szerelmes belé? Vagyis Chanyeol Haneul-be. Vagy a Sehun-ra gondolt? :O ajj istenkém a végén majdnem elsírtam magam :'( nem akarom hogy Chanyeol szomorú legyen :'( nagyon de nagyon remélem hogy a végén ők ketten jönnek össze mert fájni fog a szívecském ha nem :( Gyorsan kövíííít!!!!!! *---*
VálaszTörlésHát belőled jó sok érzelmet kihozott ez a rész úgy látom. ^^ Aminek persze én nagyon is örülök!
TörlésNagyon jók az észrevételeid, de Channie kérdésének ninc kifejezett célja, úgy nagyjából mindenre érti. Magára, Sehunra, Jonginra, meg a tervére amihez ragaszkodik.
Nem kell siránkoznod, mindenkinek jó lesz a végén. :)
Köszönöm, hogy írtál, ráadásul ilyen terjedelmeset, és igyekszem! :)
Nagyon jó. És végre lett folytatás... *-* Chaneee szomorú. :''( Azért gondolkodj azon a klónozás dolgon XD senkit ne legyen szomorú a végén. XDXD
VálaszTörlésIsten ments hogy klónozzak bárkit is! :o xD Elég velük bajlódnom! :P És Channie nem marad sokáig szomorú, ígérem.
TörlésRemélem most hamarabb tudom, majd hozni a kövi részt! ^^
Köszönöm, hogy írtál~ :3