Chapter 11

Sikerült a héten a telómon összehozni a kövi részt ^^ Az első Chanyeolos kép...nos... remélem mindenkinek beindult a fantáziája :D Hehe~ Nos jó szórakozást, meg egyebek! 

 A levest kivettem a hűtőből, feltettem a tűzhelyre melegedni, s addig elővettem két tányért és kanalat. Főztem mellé rizst is. Mire mindent megcsináltam, Chanyeol csoszogott ki teljes

nyugalommal, miközben keze a pólója alatt és nadrágjában elvégezte a reggeli rituálét. Nevetve fordultam el mikor a colos fülig pirultan kapta ki kezét gatyájából. Szó nélkül ültem le, és egy alapos kézmosás után Chanyeol is csatlakozott meglepettsége ellenére.

 - Azt hittem hazamentél - köszörülte meg a torkát, s lopva rám pillantott.

 - Bármily meglepő, van nekem is szívem és egy beteg embert nem hagyok magára - zártam rövidre maradások okának kifejtését. Helyette a reggelire mutattam. - Ezt a levest Kim mama főzte neked. Edd meg és tuti kutya bajod se lesz!

 Erre csak elmosolyodott és felkapta a kanalat.

 - Akkor jó étvágyat!

 Kellemesen fogyasztottuk el a levest és a rizst, miközben gondtalanul beszélgettünk.

 - Hana tervei közé tartozik ez is - utaltam ittlétemre. - Mostanában igen sok időt tölt otthon...

 - Ne aggódj, hamarosan nem így lesz. Nemsokára Jongin hazajön és megkezdődnek az esküvő pontos megszervezése - fecsegte könnyedén Chanyeol.

 Ismét éreztem azt a kellemetlen szorító érzést a mellkasomban. Az étvágyam azonnal elment és a jókedvem is odalett.

 - Hé! Mi lelt téged? - állt meg az evésben a colos is.

 Nem bírtam türtőztetni magam, ezért nem is próbáltam palástolni semmilyen érzelmem.

 - Elegem van! Miért kell mindent elrontania? Már nyugodtan sem reggelizhetek úgy hogy szóba ne kerülne az az idióta esküvő?! Jongin tönkre tesz mindent! - fakadtam ki és ezzel meg is könnyebbültem, ám csak egy pillanatra.

 - Saját magad teszel mindent tönkre ezzel a viselkedéssel...

Hidegen csengő hangja és rezzenéstelen arca késztett arra, hogy visszavonulót fújjak. Elfelejtettem kivel is beszélek...

 - Most már jól vagy, így én feleslegessé váltam - mondtam ugyan olyan hidegen némileg zaklatottabban, mint Chanyeol.

 Mielőtt még elmentem volna halkan megjegyezte.

 - Én nem vagyok az ellenséged, bármennyire is szeretnél gyűlölni...

 Levegőmet bent tartva, szinte elmenekültem onnan. Az első buszra felszálltam és alig vártam, hogy végre haza érjek és elbújjak a szobámban a gondolataimmal.

 Azonban a mai napom igen kevés jóval kecsegtetett. Mikor a házunk elé értem Sehun autója várt nem messze egy fa árnyékában. Gyanús volt ez számomra, és majdnem frászt kaptam mikor maga Sehun lépett ki a házunk ajtaján gondterhelt ábrázattal. Azonnal karon ragadtam és magam után húztam.

 - Mit csinálsz?! - kiáltottam most már lassan az őrület szélén imbolyogva. - Elment az eszed?!

 - Igen! Aggódtam érted, te meg itt ordítozol velem, ahelyett, hogy meghallgatnál!

 Sehun fölháborodva meredt rám, szinte vörös volt a dühtől az arca. Heves válasza némileg enyhített a feszültségemen, ám nem teljesen.

 - Az öcséddel beszéltem - folytatta, miután meggyőződött higgadtságomról. - Nem hiszem, hogy ő bármi problémát jelentene a későbbiekben, és nekem se mentek el otthonról. Mint csoporttársad mutatkoztam be.

 - Lényegtelen - sóhajtottam fel. - Amint látod élek, nyugodtan haza mehetsz.

 Elindultam visszafelé, de Sehun elkapta a csuklómat és megállított.

 - Hol voltál?

 Egy ártatlan kérdés volt talán, de ez akkor fel sem merült bennem. Azonnal lángra lobbant bennem valami.

 - Képzeld Chanyeolnál töltöttem az éjszakát, mert mindenki jobban tudja nekem mi kell és egyetlen szabad döntésem se lehet!

 - Haneul, én-

 - Nem érdekel! Most... most csak hagyj békén.

 Sehun összepréselte ajkait, de nem szólt többet. Szemében sértettség és halványan még láttam valamit ami Chanyeolhoz volt köze, de erre már csak a szobámban jöttem rá.

 Végig gondoltam a történteket is, és szörnyen ostobának éreztem magam. Amiket mondtam Chanyeolnak, ahogy viselkedtem Sehunnal... egyik se én voltam. A terveim rég kudarcba fulladtak, de görcsösen ragaszkodom hozzájuk, mert ha most véget vetek mindennek, akkor Jongin elvesz tőlem mindent.

 Keserű mosoly szaladt át az ajkaimon, ahogy az elmúlt fél évre gondoltam.

 Jongin itt sincs, én meg összekuszáltam az egész életem csak is azért, hogy ő eltűnjön örökre. Lett egy kamu pasim, majd Chanyeolt, Jongin legjobb haverját is belekevertem, és a legrosszabb, hogy Hanaval eltávolodtunk egymástól.

 Másnap kialvatlanul ébredtem és fájó fejjel, ami nem volt jellemző rám. Bevettem egy erősebb fájdalomcsillapítót, majd elindultam az egyetemre. Mikor Sehunnal összefutottam, képtelen voltam

megszólalni. Szemeink a másikéban kerestek valami magyarázatot, okot vagy megerősítést. Jelen pillanatban én egyiket sem találtam Sehun tekintetében. Kifejezéstelen arccal vizslatott, ami miatt egyre kényelmetlenebbül éreztem magam.

 Azonban újra megtapasztalhattam

Sehun figyelmességét. Egyszer csak elmosolyodott, mint ahogy egy szülő teszi, mikor gyermeke egy rossz cselekedete után bocsánatot kér, de a szülő már rég megbocsájtott neki.

 A szívem nagyot dobbant, majd megkönnyebbült, mire egy sóhaj szökött ki a számon. Sehun átkarolt és szorosan magához ölelt, így mentünk az óráinkra.

 Hatalmas szerencsém van. Ha úgy vesszük megnyertem a főnyereményt. Sehun nélkül nem lennék sehol. Ő az egyetlen, akire valóban és biztonsággal támaszkodhatok. Azonban vigyáznom kell, nehogy más irányba terelődjenek az érzéseink. De talán ezzel elkéstem...

 Természetessé vált Sehun jelenléte és néha azon kaptam magam, hogy gondolataim igen csak felé terelődnek. Rossz mikor nem látom a mosolyát és ilyenkor megijedtem és elzárkóztam tőle és saját érzéseimet tagadtam le. Szombaton viszont egy várt fordulat következett be.

 A szokásos délutánon vettünk részt, legalábbis abban a hitben voltunk, míg Kim mama meg nem szólalt fölállva az asztalnál.

 - Hana örömére, és persze a sajátoméra, Jongin hamarosan hazajön sikeres üzleti útjáról és ez alkalomból rendeznénk egy partyt melyen kihirdetnénk cégünk megállapodását az államokbeli céggel és persze az esküvőt is - vigyorgott örömtelien, ahogy mindenki más is.

 - Mosolyogj! - suttogta Chanyeol a fülembe és tenyerét az ökölbe szorított tenyeremre helyezte. Mielőtt reagálhattam volna Kim mama ismét megszólalt immár szavait felém és Chanyeolhoz intézte.

 - Chanyeol! Miért nem leszel a kísérője Haneulnek? Nem kell itt sutyorogni! - nevetett fel és biztatóan meredt ránk.

Chanyeol rám nézett először majd próbálta menteni a menthetőt. Tudtam, hogy már innen nincs más kiút csak ha Sehunra fény derül.

 - Kim mama... - szóltam nyugodtan egyenesen a szemébe nézve. - Vissza kell utasítanom Chanyeolt, mert nem lehet a kísérőm.

 - Már miért tennéd kedveském? - lepődött meg kissé, ahogy mindenki más is.

 - Mert... azzal megcsalnám a barátom - nyögtem ki nehezen az okot.

 Egy pillanatra megdermedt a levegő és mindenki arcára kiült a döbbenet. Kivéve Chanyeolt...

 Elsőre Kim mama szedte össze magát és próbált jópofával hozzáállni a dologhoz.

 - Nos, akkor kérlek, hozd el a barátod a partyra és mutasd be nekünk.

 Ezek után nem mertem senki szemébe se nézni, főleg nem Hanaéba. Szerencsétlen Chanyeol viszont kapott nővéremtől a hallgatásáért.

 - Hú, nővéred nagyon pikkel rád! - cövekelt le mellém cinkos társam. Haragudnom kellene rá, de valahogy sosem sikerül, amit ő is nagyon jól tud.

 - Tudom és én is kapni fogok, ha nem is közvetlenül - meredtem magam elé elgondolkodva, majd Chanyeolra pillantottam, aki a többieket nézte. - Köszönöm, hogy segítettél - mondtam halkan és mielőtt rám nézett volna, megkerestem öcsémet.

 Ideje nyílt lapokkal játszani…