Chapter 10

Na ezt még sikerült megírnom nektek. :) Remélem tetszeni fog :) Képekkel most nem fogok tudni szolgálni, csupán eggyel, mivel nekem holnaptól már suli van. :/ 

 - Menj haza, én megvagyok egyedül is.

 Nem igazán tudom szavakba önteni, hogy miért, de… maradni akartam. Hogy az anyai ösztön, vagy csupán szánalom, esetleg valami más… A lényeg, hogy most először cselekedtem olyat Chanyeollal, ami az ő javát szolgálta.

 - Nem megyek sehová!

 Tekintetemet az övébe szúrtam és erősen szuggeráltam. Chanyeol fölsóhajtott, majd lerugdosta magáról a takarót és karon ragadt. Felrántott és az ajtóig ráncigált, minden ellenállásom hiábavalónak tűnt.

 - Mi a fenét művelsz?! – kapaszkodtam meg egy közel eső ajtófélfába. – Te tényleg beteg vagy? Honnan van ennyi erőd?!

 - Beteg vagyok, igen! – engedte el a karom lihegve, majd egy erős köhögésroham tört rá. Verejtékes arcát letörölte a kézfejével, majd a bejárat felé mutatott. – Menj haza!

 - Miért akarod, hogy elmenjek?

 Nem szólt semmit, csak hatalmas szemei nagyobbakká váltak. Némán álltunk egymást bámulva. Aztán mintha mi sem történt volna, vállai megereszkedtek és szó nélkül elsétált mellettem. Felettébb furcsa…

 Nem mentem utána, bár minden porcikám égett, de mégsem. Bementem a nappaliba és vártam. Magamat is megleptem ezzel. Eddig azon voltam, hogy elkerüljem, most mégis itt vagyok és ápolom. Vagyis csak szeretném, ha hagyná. Van olyan makacs, mint én.

 Lábujjhegyen osontam el a szobájáig, halkan benyitottam, hogy megnézzem alszik-e. Beljebb merészkedtem, de nem akartam sokáig bámészkodni, azonban pont az ágy belseje felé volt fordulva. Sosem értettem, hogy egy egyedül élőnek minek franciaágy. Úgy is csak a felét használják ki, akkor meg elég egy rendes ágy is, nem? Bár biztos, nagyon kényelmes.

 Átsasszéztam a másik felére és feltérdeltem az üres részre. Chanyeol állig be volt takarózva, a homlokába lógó haja csurom víz volt.  A láza, ha nem is emelkedett, de biztos, hogy nem javult, plusz, amíg civakodtunk egy jó adag energiától fosztotta meg magát. Lehasaltam mellé, majd óvatosan a homlokához érintettem pár ujjam. Nem is kellett a sajátomat megnézni. Szinte tojást lehetett rajta sütni.

 - Olyan makacs vagy… - suttogta ekkor Chanyeol, mire elkaptam a kezem, de ő kinyúlt a takarója alól és megfogta. Az arca elé húzta, s miközben beszélt, éreztem forró leheletét a bőrömön. – Köszönöm, Haneul… de nem kell szánalomból gondoskodnod rólam.

 Szánalom…? Valóban az lenne…?

 - Ez nem-

 - Biztos vagy benne? – suttogta szinte tudattalanul.

 Nem. – akartam mondani, de csak elmosolyodtam és megszorítottam a kezét.

 - Majd később megbeszéljük, jó? Most viszont le kell vinnünk a lázadat – tettem ismét a homlokára a szabad kezemet. – Van lázcsillapítód?

 - Nincs…

 Felsóhajtottam, majd felhívtam anyát. Már otthon voltak. Éreztem, hogy nővérem nem fog visszasietni. Ugyan rákérdezett anyu, hogy nem kell-e több segítség, határozottan kijelentettem, hogy nem. Egy pár tippet kértem, ami segíthet levinni a magas lázat, aztán elbúcsúztam.

 Mikor öcsém kicsi volt és magas lázzal küszködött, anyu a hűtőfürdőt alkalmazta. Most is ezt javasolta, noha nem tudott arról a kis részletről, hogy Chanyeol a beteg. Egy 183 cm magas és nagyjából 70 kilós ember. Ez kissé megnehezítette a dolgom…

 Óvatosan Chanyeol tudtára adtam a nemrégiben kapott ápolási intelmeket.

 - Hidegzuhanyt kapsz. – jelentettem ki, miközben kihámoztam a paplanból.

 - Muszáj? – nyögte kelletlenül, ahogy feltápászkodott és az ágy szélére ült.

 - Nem vagy te gyerek. Szedd össze magad, és segíts, mert nem vagyok súlyemelő – vettem át a vállaimon az egyik karját és próbáltam felállítani. – Sokkal egyszerűbb lenne, ha orvoshoz mennénk.

 Erre a mondatra hirtelen mintha egy láthatatlan erő felállította volna és már indult is a fürdőbe. Nevetve segítettem neki, mire felmorrant.

 - Egyáltalán nem vicces… Inkább essünk túl ezen is minél hamarabb.

 Ruhástól beültettem a kádba, míg én a szélére ültem, a kezembe fogtam a zuhanyrózsát és melegre állítottam. Chanyeol némán tűrte felhúzott térdekkel, míg én bevizeztem, és szépen lassan, fokozatosan állítottam át langyosra, követve pontosan anyám utasításait.

 - Szólj, ha valami nem jó… Nem vagyok valami jó ápoló, mint már mondtam… – nevettem fel zavartan, pedig semmi egetverő nem történt.

 Vizes fejét a karomnak döntötte, keze megkereste az enyémet, s megszorította. Nem szóltam semmit. Hagytam egészen a hűtőzuhany procedúra végéig. Aztán egy törölközőbe csavartam és visszamentem száraz ruhát keresni. Miután áttúrtam a szekrényét és a fiókjait, bevittem neki és a kezébe nyomtam.

 - Tessék, öltözz át. Abban nem tudok a segítségedre lenni. – azzal otthagytam és bementem a szobájába.

 Elrendeztem az ágyát, vittem be vizet, zsebkendőt és a tál hideg vizet kivittem, reménykedve hogy már nem lesz rá szükség. Mire visszaértem a konyhába, már Chanyeol az ágyon ült a haját törölgetve. Felkapta a fejét és mosolyogva takarózott be felém nyújtva a vizes törölközőjét.

 - Már sokkal jobb színben vagy. – jegyeztem meg kissé szarkasztikusan, pedig egyáltalán nem nézett ki jobban.

 - Te vállaltad, én csak kihasználom a helyzet adottságait. – incselkedett tovább.

 - Egy vérbeli üzletember. – kacagtam fel, majd mellé léptem és ellenőriztem a testhőmérsékletét. – Hmm, már jobb. Most aludj.

 - Nem akarok – jelentette ki akár egy gyerek. – Míg itt vagy addig nem.

 - Tán félsz, hogy kirabollak? Aludj! – parancsoltam rá, de semmit nem értem vele. – Késő van! Én is hazamegyek lassan. Majd holnap beugrok, oké?

 Ijedten kapott a csuklóm után és tartott vissza mikor az ajtó felé indultam.

 - N-nem maradnál esetleg… itt… éjszakára? – kérdezte halkan.

 Azonnal Sehun jutott az eszembe, de ekkor elfogott a düh.

 Miért is kellene? Sehun csupán a kamu pasim, nem?  Azt csinálok, amit akarok. Meg egyébként is! Ezzel nem csalom meg. De akkor miért érzem másképp?

 Vívódásom kezdett elhúzódni, és Chanyeol sem tud a végletekig várni. Nem gondoltam át megint. Teljesen kiürítettem a fejem és rávágtam az első választ, amit talán valóban én akartam.

 - M-maradok – sóhajtottam fel és fordultam Chanyeol felé ismét. – Hol találok ágyneműt?

 - Aludj mellettem – paskolta meg a mellette lévő helyet.

 Tátott szájjal bámultam rá és éreztem, ahogy elpirulok.

 - A láz elvette az eszedet? – sipítottam szende szűz módjára.

 - Az eszem a helyén van – nevetett fel. Egymást méregettük, a tekintetünk összefonódott. – Na, gyere, nem fogok semmi illetlent tenni. Ígérem!

 - De ha csak egy rossz mozdulatot is teszel felém, meg fogod bánni! – vettem elő a mutatóujjam nevelőpálcaként. Erre ismét csak egy jóízűt nevetett, majd befészkelte magát.

 - A szekrényben keress valamit magadnak – motyogta még utoljára, aztán oldalra fordult.

 Egy hatalmas pólót kihalásztam a szekrényéből, a fürdőben átvettem a rögtönzött pizsamámat és ugyan félve és némi szorongással, de befeküdtem Chanyeol mellé, az ágy legszélére. A paplant a nyakamig felhúztam és ügyeltem, hogy még véletlenül se legyen kint csupasz testfelületem. Direkt a colos felé fordultam, hogy szemmel tartsam. Minden kis neszre felpattantak a szemeim, de körülbelül egy óra után igazán kifárasztott.

 Már szinte aludtam, mikor az ágy besüppedt, rugózott és egy kisebb szellő meglebegtette a homlokomba eső pár hajtincsemet, amik megcsiklandozták a bőrömet. Kinyúltam a paplan alól, hogy megigazítsam, de alvó partnerem gyorsabb volt. Chanyeol ujjai a fülem mögé tűrték a tincseket, majd megfogta a kezem. Kinyitottam a szemem és pontosan farkasszemet nézhettem vele. Átlépte azt a bizonyos határt és ezt nagyon jól tudta.

 Ingerülten megrántottam a kezem, amit szorosan fogott.

 - Eressz el! – sziszegtem. – Ez egy cseppet sem helyes.

 - Igaz, de ezt mind magadnak köszönheted – komolyodott el Chanyeol, s tekintetét a kezeinkre szögezte. – Nemet kellett volna mondanod, már csak Sehun miatt is.

 - Ne keverd ebbe bele Sehunt!

 - Haneul…

 Minden nagyon gyorsan történt. Chanyeol megrántotta a kezem, és egy kisebb lendülettel felém került. A paplan ugyan köztünk volt, de ennek ellenére igen intenzíven éreztem egyes porcikáját. A vér az arcomba szökött azonnal és csak fokozódott a zavarom, mikor Chanyeol arca egyre közelebb ért.

 - Ennyire önző lennél, vagy tényleg nem veszed észre? – suttogta ajkaimra.

 Nem bírtam elviselni perzselő tekintetét. Megszégyenülve fordítottam el a fejem, majd éreztem, ahogy a tüdőmbe hirtelen szabadabban áramlik a levegő. Chanyeol visszafeküdt a helyére, de most a hátát fordította felém .

 Csak feküdtem, és letaglózva meredtem a sötétbe. Képtelen lettem volna ott feküdni ezek után. Fogtam a paplant és kicsoszogtam a nappaliba. Az éjszakát a kanapén töltöttem, nem épp szépeket álmodva. Reggel korán ébredtem, fájó háttal és rossz szájízzel a tegnapi események miatt. Mielőtt bármit is csináltam volna, bekukkantottam Chanyeolhoz, aki valóban aludt.

 A konyhába mentem, hogy valamilyen koffeint magamba öntsek, de a szemem a leveses tálon akadt meg a hűtőben kutatva.

 Talán most nem csak magamra kellene gondolnom…