2014. augusztus 22., péntek

Chapter 9

Ide elfelejtettem írni... >< Na de most pótlom! A következő rész fogalmam sincs mikorra lesz feltéve, mert szervizbe kell adnom a laptopom és nincs más eszközöm amin írni tudnék. Na de ne csüggedjetek, amint visszakapom a gépem, dupla résszel indítok, hogy kárpótolhassalak titeket! Előre is köszönöm a türelmet! ^^


 Nem is emlékszem, hogy mikor volt egy ilyen nyugodt vasárnapom. Sehunnal aludtam, és ennyire kipihentnek már nagyon rég éreztem magam. Reggel nem anya keltett fel, hanem Sehun cirógatása, ahogy
kellemes hangja, ami kissé rekedt volt, szép szavakat suttogott nekem, majd a reggelit ágyba kaptam. Aztán ahogy egymással hülyéskedtünk, felszabadultan nevettünk… Elfeledkezhettem a problémáimról és könnyed szívvel lehettem egy icipicit boldog. Azonban tudtam, hogy este, mikor kiszállok Sehun autójából, ismét rám fog nehezedni, és újból súlyos lesz a szívem.
 Sötétedésre otthon is voltam. Mikor beléptem a házba, még egy pillanatig jól éreztem magam, majd ahogy beljebb mentem meghallottam nővérem hangját. Épp telefonált és valamin nagyon nevetett.
 - Jézusom, Jongin! – kapkodta a levegőt, miközben szabad kezével legyezte kipirosodott arcát. Hümmögött egy párat, majd lehervadt az arcáról a mosoly és szomorúság költözött a tekintetébe. – Nagyon hiányzol… Ühüm… Persze. Én is szeretlek.
 Valamiért könnyek szöktek a szemeimbe.  A hátamat a falnak támasztottam és mélyeket lélegeztem és egy újabb álarcot tettem fel. Beléptem a nappaliba, ledobtam a táskám, hogy meghallják, hogy megérkeztem.
 - Haneul… Azt hittem később jössz – nézett fel rám nővérem. – Milyen volt a hétvégéd?
 - Jó – dünnyögtem. Lehuppantam a fotelba és a kapcsolóért nyúltam, de Hana megelőzött.
 - Milyen a srác? – kérdezte mosolyogva.
 - Honnan veszed, hogy srác?
 - Haneul. Miért nem mondod el? – sóhajtott fel. – Mindent megbeszéltünk egymással! Elsőként tudtuk meg egymás titkait! Te tudtál elsőként Jonginról is!
 A név hallatán megfagyott bennem minden, pedig kezdtem megenyhülni, és még azt is fontolóra vettem, hogy elmesélem a Sehunnal töltött hétvégémet. Ökölbe szorítottam a kezem és felálltam, készen, hogy a szobámba menjek, de még egy pillanatra megtorpantam.
 - Inkább ne mondtad volna el soha… - suttogtam fagyosan, majd felrohantam a szobámban.
 Nem sírtam már régóta ennyit. Alig vártam, hogy másnap ismét Sehun mellett lehessek, még ha nem is azért van mellettem, mert egyetért az okaimmal, de legalább meghallgat. A családomat egyáltalán nem érdekli, hogy az én érzéseimmel mi van. Ha meg is hallgatnának, egyből megmagyaráznák az ellenkezőjét. Gyűlöltem mindig is ezt az érzést. Azt hiszem, képes vagyok arra, hogy megítéljem a helyest és a helytelent, és azt is tudom, mikor nincs igazam. Tudok veszíteni, de ha esélyt se adnak arra, hogy elmagyarázzam, mit miért teszek, és meg sem hallgatnak, mégis mit kellene tennem? Hagynom kellene az egészet és elfogadni?
 Ahogy várható volt, napról napra sötétebb gondolatok forogtak az fejemben. Miként az idő is hidegebb lett, úgy én is egyre zárkózottabb lettem. Eljött a szünet, és sűrűsödtek a Kim mama féle partik száma is. Lassan új év köszöntött be, de számomra nem hozott szerencsét, semmit sem.
 Egyik szombaton, ritka alkalmak egyike volt, mikor nővéremmel problémamentesen tudtunk beszélgetni. A nappaliban heverésztünk, amikor csöngettek és Kim mama állított be egy bödön levessel.
 - Sajnos én nem érek rá, de kérlek benneteket, ezt vigyétek el Chanyeolnak! Szegény megfázott és most egyedül van. Tudjátok, milyenek a férfiak! Képtelenek megfelelően gondoskodni magukról, nem is beszélve arról, amikor betegek! – nyomta a kezembe a leveses tálat, miközben magyarázott sietve.
 - Kim mama, jöjjön be! – invitálta be nővérem is, de a vénasszony hajthatatlan volt.
 - Nagyon kedvesek vagytok, de el kell utaznunk a férjemmel. Minden jót kedveskéim! Vigyázzatok Chanyeolra, rendben? – integetett az autóból, majd el is tűnt.
 Mit sem törődve az előbb elhangzottakkal, a tálat lepakolva a konyhában, visszamentem a nappaliba tévézni. Hana aggodalmaskodva jött utánam, és képtelenség volt leültetni.
 - Mi van, ha nagyon beteg? Haneul, el kell mennünk!
 - Ugyan már! Engem az se érdekel, ha éppen a WC-kagylóba kapaszkodva látja újra az ebédjét! Menj egyedül, ha akarsz… - tettem ellenkezőleg karba a kezem, de Hana hajthatatlan volt. Addig rágta a fülem, míg meg nem untam és dühösen fel nem pattantam és kaptam magamra a kabátom. – Ajánlom, hogy villámlátogatás legyen, mert ha nem, én magam fogom megfojtani őt is és téged is!
 Hana persze vigyorogva húzott magával és élvezte győzelmének édes ízét, míg én magamban fortyogtam.
 Nem kellett csalódnom az elképzeléseimben, ami Chanyeol lakását illeti. Olyan nagy, és hatalmas volt, mint gondoltam és munkájának gyümölcse, vagyis a pénz, is meglátszott rajta. Egy magányos üzletembernek viszont fogalmam sincs minek ekkora lakás. Egyedül, magányosan lakni, még egy papír zsebkendőnyi helyen is rossz, de hogy ennyi levegő vegyen körül, egy kicsit olyan mintha direkt azért volna, hogy emlékeztesse az embert arra, hogy egyedül van.
 Az ölemben fogtam a tál levest, amit szívem szerint inkább Chanyeol képébe, mint sem a gyomrába önteném. Mérgem azonban nem volt hosszú életű. Miután nővérem megállt a megfelelő lakás előtt, és letette a telefont, a tekintetéből ugyan nem olvastam ki semmit, de már éreztem a közelgő veszélyt.
 - Anyu most hívott, hogy érte kell mennem – nézett rám bűnbánóan, de kétlem, hogy valóban bánta. – Sajnos, magadra kell hagyjalak. Ugye elboldogulsz Chanyeollal?
 - Ne merészeld! – fenyegettem meg a mutatóujjammal. – Nem megyek be egyedül!
 - Ugyan már, Haneul! Chanyeol nem fog leteperni egy lányt, főleg ha beteg. Ígérem, visszajövök, ha anyut hazavittem!
 - De anya az Isten háta mögött dolgozik! Minimum egy óra míg odaérsz!
 - Kibírod! Ha mégsem, hívj fel valakit, hogy jöjjön érted, vagy menj busszal, oké? Most pedig szállj ki – bökött a fejével a kilincs felé.
 Duzzogva szálltam ki, és olyan erősen csaptam be a kocsi ajtaját, amilyen erősen csak tudtam. Mikor elhajtott, hisztis p*csaként toporzékoltam, majd nagy nehezen a kapucsengőig vergődtem. Bosszúból jó hosszan nyomtam meg a csengőt, majd több kisebb nyomás után elégedetten vigyorogtam, mikor egy ideges és fáradt hang szólt bele a kaputelefonba.
 - Ki az?
 - A kaszás. Egy tál levessel a kezében.
 - Haneul? – köhögött fel elég csúnyán. – Várj, beengedlek.
 Azzal hallottam is a zár idegesítő hangját. Szabad kezemmel belöktem a kaput és egészen a bejárati ajtóig sétáltam. Mire a lábtörlőre léptem, már nyílt is az ajtó. Chanyeol magas alakja eltűnt mögötte és csak a feje látszódott. Mindenféle párbeszéd nélkül beléptem a házba és már vettem is le a cipőmet.
 - Igazán otthonosan mozogsz – nevetett fel rekedtesen vendéglátóm.
 - Te meg valóban beteg vagy – állapítottam meg fennhangon, mire Chanyeol kérdőn pillantott rám. – Kim mama beugrott hozzánk ezzel a tál levessel – emeltem fel a tárgyat, - és azt mondta, hogy hozzuk el neked, mert ő nem tudja. Nem hittem, hogy valóban beteg vagy. Azt hittem csak egy újabb próbálkozása… - halkultam el lassan.
 Óvatosan végigmértem az óriást, míg beljebb vezetett. A járása lassú volt, meg mertem esküdni, hogy lázas. Egyszerű melegítőnadrág volt rajta és egy ujjatlan, ami kiválóan engedte láttatni az… izmos karját.
 Szemeimet azonnal elkaptam a testrészről és a padlót fixíroztam. A nappaliba beérve helyet foglaltam, ahogy Chanyeol is. Pontosan mellettem. Ránéztem, mire ő is, majd a kevéske helyre, ami közöttünk volt, s ismét őt néztem.
 - Talán nem elég nagy a nappali kettőnknek? – csúsztam odébb.
 - De, talán még túl nagy is. Viszont nem tudok valami hangosan beszélni, ezért úgy gondoltam közelebb ülök melléd – mosolygott rám gyengéden.
 Összevontam a szemöldököm. Az arca piros volt, a szemei csillogtak, és ez a bágyadt mosoly sem volt a megszokott. Visszacsúsztam mellé, és a homlokára helyeztem a tenyerem, majd a másikat a sajátomra. Határozott különbség volt a kettőnk hőmérséklete között.
 - Tisztában vagy azzal, hogy lázas vagy? – kérdeztem a szemeibe nézve.
 - Ühm… - bólintott lassan, majd éreztem, ahogy a tenyeremnek dől.
 - Á-állj, ne itt ess össze oké? – pánikoltam be hirtelen. – M-menjünk a szobádba, jó? Segítek…
 A karjánál megfogva segédkeztem felállni, majd karját átvetette a vállamon és úgy ballagtunk be a szobájába.
 - Nem vagyok valami jó ápoló, de most feküdj le, jól takarózz be, én meg keresek egy lázmérőt, oké?
 Chanyeol bólintott, majd bedőlt az ágyba és nagy nehezen betakarózott. Én kirohantam a konyhába, beletúrtam az összes fiókba, az összes szekrényt átnéztem, benéztem az összes szobába, majd a fürdőt is átkutattam, mire megleltem a lázmérőt.
Visszamentem Chanyeolhoz, aki laposakat pislogva fordult a hátára. A szájába nyomtam a lázmérőt, ami nem sokkal később sípolni kezdett.  39 fokos láza volt. Elképedve bámultam, hol a kijelzőt, hol pedig a beteget.
 Kimentem, hogy keressek valami gyógyszert, de nem találtam olyat, amit ismernék, vagy jó lenne, így egy tálba jéghideg vizet engedtem és maradtam a régi módszereknél. Egy törölközőt beáztattam a vízbe, majd a homlokára tettem.
 - Orvoshoz kell mennünk… - motyogtam halkan.
 - Fölösleges… - szólalt meg ekkor Chanyeol, fölülve az ágyon.
 - Hé, azonnal feküdj vissza! – nyomta le a vállát, de elkapta a csuklómat és mosolyogva megrázta a fejét.
 - Menj haza, én megvagyok egyedül is.
 Egyedül… képtelenség…

4 megjegyzés:

  1. HANEUL BOLOND VAGY? Nem ertem ennek a lanynak az erzeseit nem vagom most mit akar de Sehunnal olyan aranyosan elvannak, mintha tenyleg egyutt lennenek es Chanyeollal ugy viselkedik mint egy testverrel akit nagyon utal de meg sem annyira. Nem ertem Haneult de nagyon imadom, ahogy futnak a szalak.
    Nagyon soookaaatt kell varni a fejezetekre, amitol szomoru vagyok, de nem tudok mit tenni, inkabb varok mert nagyon imadom ezt a tortenetet es ahogy irsz azt is. ♡♥♡♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy lassan írok, de nem mindig van meg a kellő löket a folytatáshoz, most pedig még többet kell várni majd a kövi részre, mert szervizbe adom a gépem. :/
      Másrészt pedig örülök, hogy tetszik. :) Köszönöm! :3

      Törlés
  2. Ez a rész szerintem tökéletes volt. :3

    VálaszTörlés