Chapter 23

Jongin POV

 Egészen meglepődtem, amikor Haneul beleegyezett, hogy segít. Nekem. Akit szívből gyűlöl. Aztán az is furcsa volt, hogy kedves volt. Mármint Haneul szokásos viselkedéséhez képest. Nem döfött le a tekintetével, csupán egyszer, amikor megöleltem, de az érthető volt. Aztán amikor együtt nevetett velem, voltaképp azt hittem, hogy meghaltam, vagy csak álmodom. Nagyon furcsa volt, de örültem neki.

 Ami pedig igazán jól esett, az az volt, amikor a piknikkosárhoz húzott, és csillogó szemekkel magyarázni kezdte kis tervét. Alig hittem a szememnek és a fülemnek. Amint kitettem Haneult a házuknál, azonnal mentem Chanyeolhoz, hogy elmeséljem neki.

 - Gratulálok, barátom – veregette meg a hátam Chanyeol, amikor végére értem a mesémnek. Olyan „mindentudó” tekintettel nézett rám és vigyorgott.

 - Mi az, amit te tudsz, én meg nem? – kérdeztem gyanakodva.

 - Ó, nagyon sok mindent – nevetett fel.

 Ma igazán boldognak tűnt óriás barátom, az elmúlt napokhoz képest. A múltkori látogatás Haneulnél talán valamit megoldott kettejük között. Ahogy elnéztem őket eddig, igazán jól megvolta egymással, még ha veszekedtek is. Chanyeol nem a legügyesebb a csajozásban, pedig a nők imádják, de ő valahogy sosem igyekezett barátnőt szerezni magának. Az, hogy ennyire tetszik neki Haneul, az egy ritka és talán megismételhetetlen fordulat.

 Erről pedig eszembe jutott, hogy talán ebben segíthetek kettejüknek.

 - Mondd csak, Chanyeol – szólaltam meg elgondolkodva. – Ráérsz a hétvégén?

 - Most? – nézett rám kíváncsian. Bólintottam. – Nem tudom. Miért?

 - Segítened kellene. Haneul nem biztos, hogy boldogulna vele egyedül, míg én Hanaval foglalkozom.

 - Nos – lapozott bele a naptárjába. – Segíthetek, de pontosan mik is a terveid?

 Tervekkel éppenséggel nem rendelkeztem, mivel ezt a feladatot Haneulre hagytam, mivel úgy gondoltam, úgy se tetszene az neki, amit én választok ki, és mindenbe beleszólna, vagy ilyesmik. Chanyeol nem repesett az ötletért, de miután kifejtette a nézeteit, készségesen segédkezett ott ahol szükség volt rá. Haneul már kevésbé örült annak a ténynek, hogy Chanyeol is besegít az előkészületekbe, de hősiesen tartotta a száját és nem tett epés megjegyzéseket és nem szurkálódott.

 Ez a változás kellemesen ért, és újra bizakodni kezdtem, bár most jóval óvatosabban. Csak akkor értem és szóltam hozzá, ha úgy láttam, nem bánja a dolgot, és soha nem estem túlzásokba, bár néha igazán megölelgettem volna. Vajon ilyen érzés, ha az embernek húga van?

A hétvége előtti pénteken az utolsó simításokat tették meg, és ellenőriztek mindent a kiválasztott helyen. Haneul nem kalandozott messzire, amit azzal az indokkal magyarázott meg, hogy Hana szereti az egyszerű, de romantikus helyeket, a természetet. Ezért pár kilométerre lévő kisváros szélén lévő éttermet foglaltunk le. Az egész helyet kibéreltem, hogy kettesben lehessünk. Az étterem hangulata és dizájnja tökéletesen illett Hana természetéhez és ízléséhez. Ahogy megpillantottam a helyet, tudtam, hogy tökéletes. Nem győztem Haneulnek hálálkodni, aki persze szarkasztikus megjegyzéseivel hessegette el a dicséreteimet, de láttam, amikor azt hitte senki sem figyeli, az arcán egy aprócska mosoly tűnt fel.

 A készülődések alkalmával azonban nem tudtam Chanyeolt Haneul közelébe tudni. Az a lány folyton elment, kikerülte, vagy épp nem jelent meg. Mintha tudat alatt tudná, mit akarok elérni. Bosszantott, hogy nem sikerült segítenem nekik, de ez annyit jelentett, hogy nekem nem is kell beleavatkoznom.  A pénteki napon sem tudtam semmit sem tenni, ráadásul Chanyeol hamar lelépett, mondván, hogy dolga van. Aztán a kijelölt napon, annyira izgatott voltam az este miatt, hogy eszembe se jutott, hogy én kerítőt játsszam, ellenben halálra idegesítettem Haneult.

 - Biztos, hogy ott van? Nem felejtettük el? Megvetted? – kérdezgettem egész álló nap, amikor épp telefonáltam neki, ha valami eszembe jutott.

 Mikor már a hetvenedik hívásnál jártam, Haneulnél elszakadt a cérna.

 - Az Isten szerelmére, Jongin! Én magam fogom tönkre tenni az estéteket, ha nem fejezed be! Ha valami aggaszt, menj oda te és nézd meg, ha nekem nem hiszel! – kiabálta ingerülten a telefonba. – Ha még egyszer felmersz hívni estig, nem állok jót magamért! – És letette.

 Végül sikerült hívás nélkül átélnem a napot, bár nagyon viszketett a tenyerem, hogy a kezembe vegyem a telefont. Amikor pedig eljött az idő, vigyorogva indultam el. Haneul és Chanyeol már egy órával előttem elindultak, hogy mindent átnézzenek és előkészítsenek, ami olyan volt. Igazából számomra is lesznek meglepetések, mivel ők ketten dolgoztak rajta, én csupán finanszíroztam. A terepet láttam, és még úgy félkész állapotában. Ám hogy milyen lett valójában, Hanaval együtt fogom felfedezni.

 Nos, Hanaban is fel-feltűntek a családjukban olykor tapasztalható… erő… Haneulba talán több is szorult, ám ő nem tudja kamatoztatni kicsit visszahúzódó természete miatt. Viszont Hana igen. Az Ő természete tökéletes, hogy még a legnagyobb, legerősebb ember is elkottyintsa a titkait, ha Hana úgy véli, neki tudnia kell róla. Szerencsére én már felkészültem erre az eshetőségre, és míg megtettük azt az egy órás utat, sikeresen kitértem lényegre törő kérdései elől.

 - Jongin, elmondanád végre, hogy hová viszel? – nyafogott. – Már lassan egy órája, hogy úton vagyunk. Holnap sok dolgom lesz, ráadásul anyunak sem szóltam, hogy nem alszom otthon.

 - Csak bízz bennem, Hana – mosolyogtam rá és megfogtam a kezét.

 - Jah, azt teszem. – nyögött fel. – Ezért vagy még te a volán mögött, és nem én…

 Végül tényleg belenyugodott abba, hogy nem mondok el semmit, és csöndben maradt. Amikor megérkeztünk, Chanyeoléktól jött egy sms, hogy kész van minden, és hogy már ők sincsenek ott. Valószínűleg hazamentek. Ennek nagyon örültem, mivel ez azt jelentette, hogy ők egész végig kettesben voltak, ami talán valamiféle sikert szült kettejük kapcsolatában.

 - Hol vagyunk? – bökött meg Hana.

 Fölnéztem a telefonomról.

 - Gyere és meglátod – mosolyodtam el.

 - Ma valaki nagyon sejtelmes – mosolyodott el végül Hana is.

Ujjainkat összefontam, majd bevezettem a kis étterembe. Bent kellemes illatok kényeztették az orrunkat, a látvány pedig olyan volt, mintha egy film egy jelenetének a berendezése lett volna. Amikor Hanara pillantottam, az ő arcára is hasonló gondolatok ültek ki. A szeme csillogott, és még a szája is tátva maradt. Aztán felém fordult.

 - Ez mégis… - nézett rám értetlenül.

 - Hát… az okának nem hiszem, hogy örülni fogsz, de… nos… Meg akartalak lepni.

 Hana elmosolyodott és átölelt.

 - Köszönöm! – Arcát a vállamba fúrta. – Gyönyörű!

 Ezután Hana minden apró részletet megnézett, megvizsgált. Mindenre rácsodálkozott, és közben végig csillogtak a szemei. Akármennyire is szerettem őt, ekkor azt hiszem, újból beleszerettem. Gyönyörű volt és természetes, pont, mint az első találkozásunkkor. Végig büszke mosollyal követtem a tekintetemmel.

 Chanyeol és Haneul pedig tökéletes munkát végeztek. Haneul pontosan tudta, hogy mivel veheti le Hanat a lábáról, mégsem esett át a ló másik oldalára. Az apró étteremnek megmaradt az eredeti jellegzetessége, az otthonos légköre. Az itt-ott elhelyezett illatgyertyák, a virágok, és apró fadobozkák, terítők, meg miegymás elhelyezésével csupán feldobta, az amúgy, kissé szegényes berendezését a helynek.  Mondott rá egy szót, hogy ez egy stílus, amit Hana nagyon kedvel, de már kiment a fejemből.

 - Tetszik a hely? Ez varázslatos, Jongin! – fordult felém kezében egy fémkannás virággal. – Ezt te csináltad?

 - Nem egészen – vakartam meg a tarkóm. – Volt egy kis segítségem…

 Hana kérdőn felhúzta szemöldökét, aztán mindentudóan elvigyorodott.

 - Túl jól ismerlek már – sóhajtotta és visszarakta a virágot.

 - Ezért leszel a feleségem – öleltem át hátulról és csókoltam meg a csupasz vállát. – Túl sokat tudsz.

 - Á, szóval ezért, mi? – kuncogott fel. – Hmm… a világért sem akarnám összezúzni ezt a pillanatot, de… éhes vagyok.

 Mind a ketten felnevettünk, majd leültünk az asztalunkhoz. El se tudtuk volna téveszteni, mivel ez volt a legközelebb az udvarhoz. A hatalmas üvegajtók mellett állt szépen feldíszítve. Hanat leültettem, én pedig a konyhába menekültem a telefonom után kutatva, ugyanis erről elfeledkeztem.

 - Haneul! – visítottam a telefonba. – Kaja! A kajáról megfeledkeztünk!

 Egy pillanatig azt hittem, hogy csak magamba beszélek és Haneul fel sem vette, de egy hatalmas, reménytelen sóhajtás törte meg a csendet.

 - Csak te, Jongin… - szólt bele unottan Haneul. – Tudod, valóban elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyire égtél volna le nővérem előtt, ha mi nem segítünk neked Chanyeollal.

 Ebbe szörnyű lett volna még belegondolni is… Haneul valóban az életemet mentette meg.

 - A kaja a hűtőben van, ahogy az italok is. Jég a fagyóban – sorolta türelmesen. – Ha végeztetek, a desszert a kertben lesz. Sok sikert a továbbiakban.

 Megkönnyebbülve vettem ki az ételeket a frigóból. Egy hadseregnek elegendő kaja volt benne, húsoktól kezdve a salátákon keresztül minden. Már tálakba volt téve, nekem csak ki kellett vennem és megmelegítenem. Miután pedig feltálaltam őket, (amiért szintén kaptam egy elismerő mosolyt Hanatól) elfogyasztottuk. A bor, amit találtam, isteni volt, és azt is tudtam, hogy Chanyeol volt az, aki választotta. (És bármennyire is tisztelem Haneult, neki nincs akkora tapasztalata valószínűleg a borok terén, mint barátomnak.)

 Miután végeztünk, és a maradék bort felkapva, úgy tettem, ahogy Haneul mondta. Kivezettem a nővérét az üvegajtókon át, a kertbe, ahol már várt ránk, egy úgy szint, szépen feldíszített udvar. A fákon a fényt adó fehér lampionok csüngtek, míg a földön mindenféle színű és mintázatú takarók és párnák hevertek körberakva színes befőttesüvegbe tett mécsesekkel. Lefedett tányérokon és tálakban pedig különféle sütemények sorakoztak. Egy fémvödörben jégbe állítva egy újabb üveg bor volt és mellette egy, a stílusnak teljesen megfelelő rádió kellemes zenét árasztott.

 - Ez eszméletlen! – Hana nevetve nézett körbe, teljes örömlázban égve. – Mégis hogy csináltad?

 Én sehogy… Ez számomra is meglepetés volt. Ám mindezt leplezve egy mosollyal, leheveredtünk a takarókra. Egymás mellett feküdtünk és az eget bámultuk. Hana a fejét a mellkasomra fektette, én pedig őt cirógattam. Ezer éve talán, hogy ilyen nyugodtan együtt voltunk. Szinte anyám minden ilyen pillanatot tönkre tett, mikor otthon voltunk. Aztán az üzleti utak miatt szinte alig voltam egyáltalán az országban, így most szinte lehetetlen volna, akár tankkal odébb vonszolni innen. Az összes feszültség elillant a testemből.

 - Gondolom Haneul volt az, aki segített ebben – motyogta Hana. – Felismerem a keze nyomát, bármit is csinált.

 - Úgy látom, színt kell vallanom. – Hana felkönyökölt, s ujjai a hajammal kezdtek játszadozni, míg én elmeséltem neki a tervünket.

  - Igaz is! – dermedt meg hirtelen. – Azt mondtad, hogy ennek van oka, aminek nem biztos, hogy örülni fogok. Mégis mi lenne az?

 - Az a helyzet… – ültem fel, majd bűnbánóan ránéztem. – Hogy nem tudunk az esküvő után nászútra menni.

 Hana összehúzta szemöldökét, míg elgondolkodott azon, amit mondtam.

 - Munka… miatt? – kérdezte végül. Bólintottam, mire ő elmosolyodott, két keze közé fogta az arcomat, homlokát homlokomnak támasztotta, s tekintetét az enyémbe fúrta. – Ez életem legszebb meglepetése. Köszönöm, Jongin.

 Aztán megcsókolt.

EXTRA +17,5 J

(Ha valaki nem érzi nagynak magát és még valóban nem is az, akkor most figyelmeztetem, hogy innentől felnőtt tartalom jelenik meg! Aki nem akarja, ne olvassa! Aki pedig szeretné, annak jó szórakozást kívánok!)

A csókunk heves volt, a bortól kissé savanykás, mégis édes és ismerős. Meglepett a gesztus, Hana szavai pedig megolvasztották a bensőmet. Aztán a szívem dübörögni kezdett a mellkasomban, ahogy ajkaink egymást fedezték fel. Kissé talán úgy viselkedtünk, mint a tinédzserek, akik most találkoztak újra hosszú ideje.

 Hirtelen viszont én sem tudtam, hogy hol is kezdjem. Kezem állandóan kereste Hanat, hol a hajába túrtam, hol pedig cirógattam, vagy épp a ruhájától szabadítottam meg. Hana szintén türelmetlen volt, az ingem gombjai bánták, amikor már nem bajlódott a kigombolásukkal tovább. Aztán, mintha csak egy varázsütésre, lenyugodtunk. Elváltak ajkaink, egymást fürkésztük, miközben a halk zene és kettőnk lihegése hallatszott csupán.

 A hűvös levegő cirógatta meztelen bőrünket, de nem éreztünk semmit se. A felhevült testünk, amit előzőleg a bor is felmelegített, csupán azzal foglalkoztak, hogy minél közelebb és közelebb legyenek egymáshoz. Ahogy egyre csupaszabbak lettünk, miként lekerültek rólunk a ruhadarabok, úgy lett egyre szaporábba lélegzetvételünk és a szívünk dobogása. Szinte éreztem Hana forró bőre alatt a hevesen verdeső szívét, amikor ajkaimmal cirógattam érzékeny bőrét. Csókokkal hintettem be az egész testét, néhol megpecsételve a pillanatot. Hana ujjai a bőrömet simogatták, érzékenyebb pontjaimat kényeztették.

 Addig feszegettem a határait, míg tehettem, majd megadtam neki azt, amit akart. Óvatos voltam, mint első alkalommal. Figyeltem minden reakciójára, teste rezdülésére. Nyújtottam az élvezetet ameddig tehettem, ameddig ő is engedte. Testünk együtt mozgott, összetapadt, lélegzetünk a másik bőrét perzselték.

 Nedves ajkai közül halk sóhajok törtek elő, pirosló arca, elhomályosult tekintete tovább fokozta bennem az érzelmeket, amik lassan túlcsordultak. Érinteni akartam, csókolni. Képtelen voltam betelni vele.

 Hanat akartam, aki őszintén adta nekem mindenét.

__________________________________________________

Remélem tetszett nektek! :) Ez egy kis engesztelés volt, amiért ilyen soká hoztam meg a friss részeket. 

Egy plusz kép, csak nektek J : 

Chapter 22

 A legszörnyűbb érzés, amikor rájössz, hogy tévedtél. Mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Csalódsz a nővéredben, a sógorodban és a szövetségesedben is. Kiderül, hogy mégsem vagy olyan fontos, de mégis törődnek veled.

 Én pedig rájöttem, hogy Hana túl naiv, vagy csak nem akarja észrevenni a nyilvánvalót, és hogy mégsem ő az egyetlen, aki megért. Rájöttem, hogy Jongin egyáltalán nem akarja elvenni tőlem egyetlen nővéremet, és ráadásul én is számítok neki. Ami pedig Chanyeolt illeti…

 Nem csak a szövetségesem, már nem csak egy barát, vagy egy ellenség, akit el akarok űzni. Sokkal több ezeknél. Beszélgetni akarok vele, úgy, mint régen. Meg akarom ölelni, hozzá akarok bújni és szeretném, ha velem lenne. Őt akarom.

 Ám ezek az érzések túl hamar jöttek. Vagyis inkább hamarabb a felszínre kerültek, hisz mindig is ott lappangtak kettőnk között, már akkor, amikor Sehun még a képbe sem került. Viszont most megrémítenek. Nemrég szakítottam azzal az idiótával, de én már másik pasi után vágyódom. Ettől undorodnom kellett. Undorodtam saját magamtól, ezektől az érzésektől. Egyszerűen könnyűvérűnek éreztem magam, de én nem akartam ilyen lenni. Nem akartam beállni a sorba, olyan lány lenni, aki hetente cseréli a lepedőivel együtt a pasijait is.

 Mégis jól esett, amikor Chanyeol magához ölelt és megnyugtatott, amikor az amúgy ingatag tervem végleg kudarcba fulladt. Meghatott, hogy nem kezdett neki a megszokott „Én megmondtam!”- szövegnek, pedig megtehette volna. Ő tudta, hogy ez nem jó ötlet, már az elejétől fogva. Mindenki tudta, még én is, csak nem akartam elfogadni. Hülye voltam.

 Miután ezekkel az új, mégis ismerős gondolatokkal, tudattal elbúcsúztunk Jongintől és Chanyeoltól, valahogy mégis megkönnyebbültem, de még távolról sem nyugodhattam meg és a lelkiismeret furdalás sem tágított mellőlem. Rendbe kellett hoznom az egészet. Csak azt nem tudtam, hogy hogyan. Mégsem állhattam oda Jongin elé és előtte térdelve esedeztem volna a megbocsátásáért. Ez nem az én stílusom. Nem. Sajátos módon kellett hozzálátnom a dologhoz. Mogorván, és tele szarkazmussal. Ez alkalommal pedig, még a szerencse is mellém állt.

 Hana hatalmas cirkuszt rendezett valamelyik nap. Nem volt még ruhája, és már nyakunkon volt az esküvő napja. Igaz, még talán majd’ két hónap volt hátra, de mindenki teljesen kifordult önmagából. Anyámék szinte mindennap valamin összekaptak, nővéremhez hozzá se lehetett szólni, mert valamin mindig kiakadt. Persze én, ahol tudtam, kisimítottam a ráncokat. Talán én voltam az egyetlen – no meg öcsém – aki nyugodt tudott maradni.

 Szóval sikerült valahogy ismét jó húgként tetszelegni. Elkísértem mindenhová Hanat, tanácsokkal láttam el, megnyugtattam, ha kellett, vagy épp megnevetettem. Ismét régi volt közöttünk a hangulat. Amikor azonban épp egy ruhaszalonban vesztegeltünk, és Hana egy menyasszonyi ruhát próbált,

Jongin és Chanyeol lépett be az üzletbe. Ijedten pattantam föl a puffomról, amit idestova két órája melegítettem.

 - Mégis mit kerestek itt?! – pirítottam rájuk suttogva, nehogy Hana meghallja. – Nem láthatja meg a vőlegény a menyasszonyt a ruhájában!

 - Nyugi, Haneul! – nevetett fel Jongin halkan. – Nem leskelődni jöttem. Egy szívességet szeretnék
kérni.

 - Szívességet? – húztam fel az egyik szemöldököm. – Tőlem?

 Jongin bólintott.

 - A részleteket útközben szeretném elmondani, szóval most elrabollak egy kis időre – kacsintott rám, majd megragadta a csuklóm, és maga után kezdett vonszolni.

 A meglepettségtől szólalni nem bírtam, csak dadogtam Jongin mögött, vissza-visszanézve a próbafülkére, ahonnan épp nővérem lépett elő.

 - Hová mész Haneul? – kérdezte utánam kiabálva, de én már nem tudtam rá válaszolni.

 Kint rögtön a bejárattal szemben állt Jongin autója, amibe azonnal belökött, hogy esélyem se legyen elszökni. Mérgesen meredtem magam elé, míg sógorom jóízűen mulatott rajtam. Amint elindultunk, tudtam, hogy ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy kifejezzem bocsánatkérésemet, ám ez egyelőre lehetetlen volt, ugyanis engem elraboltak. Se célt, se okot nem szolgáltattak, amin el tudnék indulni, így némaságot fogadva meredtem ki az ablakon.

 Amikor már egy ideje kóvályogtunk a városban, nagyot szusszantva fordultam mégis Jongin felé.

 - Most már elmondod, hogy miért kocsikázunk a városban, és miért raboltál el?

 Sógorom elmosolyodott, majd leparkolt egy üzlet előtt és felém fordult.

 - A segítséged kell. Szeretnék ajándékot venni Hananak, amolyan engesztelő fajtát, mert sajnos el kell majd halasztanunk a mézes heteinket, mert…

 - Ááálllj! – tartottam föl a kezem. – Engem nem érdekel, hogy miért és hogyan halasztjátok el a nászutat és egyéb ezzel kapcsolatos infót sem szeretnék hallani. A lényeget kérlek.

 - Öm… ajándékot szeretnék venni Hananak…

 - Igen ezt mondtad, de ehhez minek kellek én? – mutattam rá arra a kis szeletére a dolognak, ami engem érdekelt.

 - Á, izé, gondoltam, te behatóbban ismered Hanant, mint én. Hisz te egész életedben vele voltál, mi ehhez képest az én röpke vele töltött időm – mosolygott rám. – Szóval segítesz?

 Szúrósan meredtem rá és úgy tettem, mintha erősen gondolkodnék az ajánlaton, majd fölsóhajtottam és vállat vontam.

 - Egye fene, segítek.

 Azt nem is ecsetelem, hogy milyen sugárzó lett Jongin arca erre a válaszra.

 Miután kiszálltunk, és bementünk egy hatalmas áruházba, ahol kacat hátán kacat volt, zsúfolásig telve emberekkel, éreztem döntésemnek súlyát. Mire vállalkoztam én?

 Nos, drága sógorom nem hazudtolta meg magát. Először normál, hétköznapi emberként és férfiként kezdett ajándékokat nézegetni. Olcsót, de szépet és igényeseket (többnyire). Mindegyiket megmutatta, kikérte a véleményemet. Persze én mindegyikre nemet intettem. Egyikről se jött le a nővérem által kedvelt holmik aurája. Bár voltak egész elfogadhatók is, amiket talonba raktunk, ha esetleg nem találnánk semmit.

 Aztán már kissé túlzásokba esett a szentem. Egyre otrombább, drágább és ezzel arányosan hasznavehetetlen kacatokat bányászott elő, Isten tudja honnét. Itt már a talon tárgyak osztályára sem került egyetlen darab sem.

 Végül, az általam elképzelt és gyűlölt énjét hozta elő. Már bútor méretű és áru ajándékoknál tartottunk, amikor megelégeltem a dolgot.

 - Ezek borzalmasak, Jongin! – kiáltottam fel. – Hana utálja az ilyen vackokat! Nem megvásárolni akarod, hanem kiengesztelni. Nagy különbség!

 Jongin megszeppenve állt előttem, addig mutogató karját sután maga mellé ejtette, és szégyenkezve nézett rám. Még nekem is megenyhült a szívem a látottaktól.

 - Bocsánat, csak… Gondoltam… - Megrázta a fejét és szomorúan elmosolyodott. – Nem is tudom mire gondoltam. Valóban nem Hana stílusa már ez.

 - Nincs olyan ember, akinek ilyen stílusa lenne – tettem csípőre a kezem, majd megláttam Jongin mögött egy idős nőt, aki egy csilivili, undorítóan förtelmes vázát vitt az eladó pulthoz. Elborzadva néztem, ahogy ki is fizeti azt. Jongin erre felnevetett, majd átkarolva a vállamat, visszairányított a talon tárgyainkhoz.

 - Úgy néz ki, mégis léteznek ilyen nők – jegyezte meg jókedvűen.

 - Ne is mondd! Ez a művészet és a szépérzék meggyalázása! – sápadtam el még jobban. Aztán észbe kapva lesepertem Jongin karját a vállamról. – Tartózkodj a tapizástól, kérlek. A magánszférámban legelésztél…

 - Ó, pardon! – kapta el a kezét, de az arcán ott lapult az elfojtott vigyora. – Észben tartom, kisasszony.

 - Haha. Örülök, hogy ilyen jól érzed magad – nyújtottam nyelvet, de erre már hahotázni kezdett.

Egy pillanatig csak morcosan néztem rá, majd csatlakoztam a nevetéshez. Egész jó hangulatban folytattuk a keresést a tökéletes ajándékhoz, amikor megpillantottam egy piknikkosarat. Az ötlet villámcsapásként ért, és úgy szaladtam Jongin után, és karoltam bele, hogy vissza tudjam húzni ötletem forrásához.

 - Nézd! Ez tökéletes lenne! – mutattam a kosárra.

 - Egy piknikkosár? – nézett rám kétkedve sógorom.

 Egy „most komolyan” pillantással elintéztem idióta kérdését, majd kifejtettem briliáns tervemet.

 - Hana szerintem jobban örülne, ha kettesben elmennétek valahová.

 - De éppen emiatt veszünk ajándékot, mert nem tudunk elmenni nászútra…

 - Jaj, hogy lehetsz ennyire… pasi! – temettem az kezembe az arcomat. – Egy szabad hétvégén, még az esküvő előtt, vidd el vacsorázni, meg mit tudom én hová, ahol jól éreznétek magatokat. Csak ti ketten. Érted már?

 Jongin eltöprengett, megrágcsálta egyesével a szavaimat, majd felcsillant a szeme.

 - Haneul! Te egy zseni vagy! – kiáltott fel örömében, és már majdnem megölet, amikor eltoltam magamtól.

 - Ezt azért mellőzük… - motyogtam zavartan, ám boldogan.

 Végre tettem valami jót is, és nem csak megkeserítettem szerencsétlen életét. Ennek nagyon is örültem, ám ezzel még nem ért véget a feladatom. Jongin ugyanis további segítségre tartott igényt, és már nem csak az enyémre. Chanyeolt is bevonta az akcióba.

 Egek! Mibe keveredtem?!