2015. február 14., szombat

Chapter 17

 Sehun nem keresett. Egy hét, majd egy hónap. Semmi. Az esküvői készülődések egyre gyakoribbá váltak, és úgy éreztem, mintha satuba szorítanának. Nem tudtam semmit se tenni ellene. Minden ébren töltött pillanatot feleslegesnek éreztem. Szürkeség vett körül, semmit sem élveztem. Az egyetemen néha láttam felbukkanni Sehunt, de az volt az érzésem, hogy kerül. A közös óráinkon kívül, szinte soha nem láttam. Hiányzott is meg nem is. Ellentétes érzéseim, akár a víz és a tűz, egyszerűen elviselhetetlen volt.
 Ki akartam békülni vele, de ha a veszekedéseinkre gondoltam, összerándult a gyomrom, majd fölsejlett Chanyeol arca, mikor a teraszon elutasítottam. Aztán az érzéseim teljesen ellentétet képeztek, ha láttam szerelmes párokat. Hiányzott Sehun érintése, csókja, a mosolya. Napról napra, egyre gyakrabban váltakoztak a gondolataim, és lassan felemésztettek. Elképedtem magamon, megvetettem a gondolataimat, amiért ennyire… szenvedtem tőlük. Próbálkoztam elhitetni magammal azt, hogy nincs is Sehunra szükségem, persze teljesen hasztalanul. Viszont Chanyeol is gyakran bukkant fel a gondolataimban, félre tolva Sehunt, ami szintén kikészített.
 - Próbálj beszélni te vele! – Subin naivan próbálkozott segíteni minden letargikus pillanatomban, azonban nem tudott. Nem tudhatta, hogy Sehun és én… Mindennél többre tartjuk a büszkeségünket, bár én hajlamosabb vagyok kompromisszumot kötni, ha a másik félben is látom a szándékot. Viszont Sehunban soha nem volt meg ez a szándék…
 - Subin… Ezt te… - „nem érted”. Ezt akartam mondani. Ám ekkor megláttam Sehun barna üstökét az egyetemisták sokasága között, miközben engem nézett.
Végig mértem tetőtől talpig, ahogyan ő is engem. Felszegtem az állam, mikor találkozott a tekintetünk. Méregettük egymást, akár két ragadozó. Egyikünk se akart először lépni. Vártuk a megfelelő pillanatot. Lassan elfogytak körülöttünk az emberek, valahol hallottam tompán Subin vékony hangját, majd végleg egyedül maradtunk. Sehun ekkor ellökte magát a faltól, és elsétált mellettem. Szó nélkül követtem. A parkolóban álltunk meg, de sokáig nem szólt egyikünk se.
 - Nem bocsánatot jöttem kérni – mondta végül. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Megborzongtam. – Viszont azt belátom, hogy hibáztam. Nem csak a te hibád volt.
 Ch… mintha én tehetnék arról, hogy…
 - Durva voltál. Kegyetlen – jegyeztem meg karba tett kézzel. A sértettség sugárzott belőlem.
 - Te sem voltál túl finom – villantott egy félmosolyt, de hamar elkomorult. Összevonta a szemöldökét, s tekintete elhomályosodott. – Időre volt szükségem, hogy… végig gondoljam – a szavakat lassan és megfontoltan ejtette ki.
 - Mit kellett végig gondolnod? – kérdeztem óvatosan.
 - A… kapcsolatunkat. Nagyon… nagyon nehéz veled lenni. Bonyolult, de ezek ellenére sem tudok túltenni rajtad. Ez alatt az idő alatt, hidd el, megpróbáltam! Többször is szaktani akartam veled… de nem ment… - Fölsóhajtott. Tekintete ellágyult. – Szeretlek Haneul…
 Egyrészt kárörömöt éreztem azért, mert neki sem volt könnyebb az elmúlt egy hónap, másrészt pedig megkönnyebbült egy részem, amiért visszakaptam Sehunt. Mert kibékültünk. De vajon ez a béke most meddig fog tartani?
 Sajnos ezzel csak egy részét oldottam meg a problémáimnak. Az esküvő meg lesz tartva, ha nem teszek valamit, és Chanyeol... Bár tudtam, hogy már nem lesz olyan, mint régen, de... Szerettem volna visszakapni a barátom, akivel megoszthattam a bajaimat. Chanyeol nagyon sokat jelentett nekem. Talán még túl sokat is, főleg a teraszos incidens óta. Ki akartam békülni vele, de féltem Sehun reakciójától.
 Délelőtt véget értek az óráim, így hamar hazamehettem. Sehunnak sajnos bent kellett maradnia, de nem bántam. Még mindig furcsa volt a közelében lennem, még ha úgy is viselkedtünk, mintha semmi sem történt volna. Viszont Chanyeollal más volt a helyzet és ennek érdekében mindent bevetettem. Még ha ez azt is jelentette, hogy véglegesen elvállalom a nyoszolyólány szerepét...
 Mivel Chanyeol és én állunk közel az esküdni vágyókhoz, minket kértek fel legelsőként segítőknek. Ez pedig azt jelenti, hogy nekem és Chanyeolnak össze kell fognunk bizonyos esetekben. Kim mama és anyám már lázban égnek az esküvő miatt, jó magam pedig a nyakukba igyekeztem lihegni minden undoromat és szarkazmusomat elnyomva magamban. Próbáltam jó fejet vágni a dolgokhoz.
 - Kicsim - jött anyu a szobámba fáradtan, pedig alig múlt el dél. - Kiméknél leszünk délután apáddal. Tudod a költségek, meg hasonlók... - fintorodott el, de folytatta. - Megkérhetlek, hogy írd meg Chanyeollal a beszédeteket?
 - Ilyen korán? - pislogtam ijedten.
 - Ha az utolsó pillanatra hagyjuk, csak a baj van vele, de egyébként is csupán másfél hónapunk maradt és nagyon le vagyunk maradva...
 - De hát...
 - Haneul... Tedd félre a személyes dolgaidat és próbálj segíteni.
 Azzal kiment. Nagyot sóhajtva felálltam és a szekrényemhez mentem. Kikaptam valami elviselhető rongyot, magamra húztam, majd lementem. A konyhában anyu és Kim néni beszélgettek. Jókedvűnek tűntek, bár anyám feltehetőleg csak elviseli az elviselhetetlent.
 - Anyu! - kiáltottam oda az előszobából. - Hová kell mennem?
 - Jaj, Haneul drágám! - csoszogott ki Kim néni. - Chanyeol most dolgozik. Tudod merre van a cég?
 Megráztam a fejem.
 - Na, akkor majd elviszünk! Édesanyáddal úgy is indulni készültünk!
 Így aztán megvártam míg ők is összeszedték magukat, és egy teljes óra után elindultunk. A kocsiban még Kim mama felhívta az óriást, ami miatt - és fogalmam sincs, hogy miért - elpirultam. Aztán egy kis ételessel kiraktak egy hatalmas épület előtt, magamra hagyva.
 Gyorsan feltaláltam magam, bemerészkedtem a medve barlangjába, ahol már vártak rám. A recepciós, vagy mi fene, készségesen igazított útba. Kaptam egy nyakbavalót is, így szinte minden ajtó kinyílt előttem. Szó szerint.
 Egy kevés barangolás után végre megtaláltam azt az emeletet, no meg részleget, ahol Chanyeol dolgozott, később, mint kiderült, valamiféle igazgatói pozícióban. De ezzel törődtem a legkevésbé...
Ahogy egy hölgy volt oly kedves és elkísért a végállomásig, leültetett Chanyeol irodája előtt, majd magamra hagyott. Se szó, se beszéd, csak otthagyott. Vártam hátha valaki megkérdezi, mit szeretnék, vagy valami... De semmi.
 Magassarkúban és határozottan rövid szoknyában flangáló titkárnők és más beosztású nők zavartak a legjobban. Előttem tipegtek el, észre se véve, maximum lenéző, esetleg undorodó pillantásokkal illettek. Mondhatni kedveltek...
 Csupán fél óra ücsörgés után, végre kinyílt Chanyeol ajtaja. Boldogan pattantam fel a kényelmetlen székről, de a mosoly le is hervadt az arcomról azonnal, ahogy megláttam a kilépő nőt, mögötte pedig az óriást.
 A nő már csak a lábaiért kivívta a féltékeny pillantásokat társaitól - no meg tőlem - ám ami leginkább felbőszített az a tagadhatatlan flörtölése, amit megspékelt hosszú, formás lábaival, no meg idomaival, igencsak szem elé helyezve mindezt. Ez a nő kész kirakat volt!
 Morcosan, résre húzott szemekkel bámultam a kettőst, míg Chanyeol oda nem intett nekem. Követtem az irodába, de hangulatomon semmit sem változtatott az ő arcán felfedezhető öröm.
 - Mi szél hozott? - kérdezte kissé idegesen, de láthatóan boldogan.
 - Tudod te jól - morogtam, majd levágtam magam a kanapéra.
 Az iroda hatalmas volt, bár nem is számítottam másra. Valahol az épület szélén lehetett, mivel két falát is csupa ablak borította egy gyönyörű kilátással kecsegtetve az itt lévőket. Az ajtótól nem messze, az egyik csupa-ablakos-fal előtt egy hatalmas íróasztal terült el, rajta mindenféle irodai eszközzel, főleg papírokkal. Chanyeol emögött az asztal mögött telepedett le kényelmesnek tűnő székében.
 - Öhm... Kérsz kávét, esetleg vizet? - mosolygott rám továbbra is idegesen fürkészve engem.
Pillantásomat még végigfuttattam a falakat és a polcokat díszítő tárgyakon, majd csak ezután fordítottam figyelmemet a colosra.
 - Vizet szeretnék - motyogtam és fogalmam sincs miért jöttem zavarba hirtelen. Már megint…
 Megráztam a fejem, hogy kijózanítsam kusza gondolataimtól, majd a kanapéról felkaptam az ételest, amit Kim néni nyomott a kezembe.
 - Tessék – dugtam az orra alá, két lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot. – Kim néni küldte neked. Nem tudom, mi van benne – rántottam meg a vállam.
 Chanyeol elmosolyodott.
 - Ma nem hoztam ebédet – vette el az ételest. – Valószínűleg háromfogásos ebédet rejt.
 Meglepődtem. Kim mamáról sosem jutott eszembe a „gondoskodó” anya szerep. Erre a gondolatra pedig elszégyelltem magam. Lehajtottam a fejem és visszakullogtam a kanapéhoz.
 - Mondd csak… - szólalt meg ismét Chanyeol. – Sehunnal… kibékültél már?
 Megdermedtem. Honnan tudja, hogy összevesztem Sehunnal?
 Mintha csak a gondolataim között olvasott volna, folytatta.
- Hana mesélte Jonginnak – mondta óvatosan, de nem nézett rám. Az ebédet tartalmazó dobozt mustrálta. – Ha én… - Felsóhajtott. – Az én hibám. Miattam akadt ki Sehun. Nem kellett volna előhozakodnom az… érzéseimmel. Mindig is pocsék voltam az időzítésben…
 Fájdalom nyílalt a mellkasomba. Ahogy ott ült, önmagát hibáztatva az asztalnál, ujjai pedig idegesen piszkálták a dobozt, nagyon is sebezhetőnek tűnt. Chanyeolt a világ legboldogabb és legpozitívabb emberének gondoltam, na meg ismertem meg. Soha, egy pillanatra sem hittem, hogy valójában mennyi mindennel kell megküzdenie. Most pedig én állok a boldogságának az útjában, ami történetesen szintén én vagyok. Ez eszméletlenül bonyolult!
 - Nem épp miattad akadt ki… - szólaltam meg végül. – Igazából… miattam. Nem mondtam el neki, hogy mit csináltunk a teraszon. – A nyelvemet mintha megolajozták volna, a szavak csak úgy ömlöttek ki a számon, minden akadály nélkül. – De azóta már kibékültünk. Bár nem kért bocsánatot agresszív viselkedéséért, de azt mondta, hogy… - szeret. Gyorsan elharaptam a mondat végét. Nem akartam ennél is jobban megbántani. Ha most kimondtam volna, az olyan lett volna, mintha megforgattam volna a tört a szívében, és ezt soha, de soha nem tenném meg. Ahhoz túl fontos számomra. – Azt mondta, hogy csak időre volt szüksége.
 Chanyeol figyelmesen hallgatott, bár még mindig nem nézett rám.
 - Jó ezt hallani – mondta halkan. Ha nem lettek volna megereszkedve a vállai, és ha engem nézett volna, és határozottabban mondta volna, talán el is hihettem volna neki. Szavai azonban fülsértően hamisan csengtek.
 Vettem egy mély levegőt és mosolyt erőltettem az arcomra.

 - Nos, milyen szép beszédet mondjunk az ifjú párnak?

6 megjegyzés:

  1. szegény óriás T_T várom a pillanatot,mikor ő is boldog lesz :D
    és még mindig az ő pártján állok (nyilván) xD
    egyébként jó rész volt mint mindig ^^
    kíváncsi vagyok az esküvőre,tuti lesz valami dráma xD (ugye?!) :D gyorsan kövit ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell már sokat várni drága óriásunk boldogságáig ^^
      Szívesen állnék én is az ő pártján, de mint író, inkább maradok semleges nehogy az érzelmeim befolyásoljanak ><
      azt elárulhatom, hogy nem lesz dráma xD
      Igyekszem megírni a kövit amilyen gyorsan csak lehet ^^ Köszönöm hogy írtál! :3 <3

      Törlés
  2. Jaj Channie :'(
    Úgy szeretném ha végre jobb kedve lenne.
    A rész maga a szokott terjedelemmel és történéssel, ugyan olyan jó volt, mint mindig. Nagyon várom már, hogy mi lesz még itt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismét elmondom (csakhogy megnyugodj :) ) Chanyeol sem marad sokáig boldogtalan :)
      Próbáltam most hosszabbra írni, de valahogy sose sikerül ><" De örülök hogy tetszett ^^
      Hamarosan hozom a kövi részt ~
      Köszönöm hogy írtál :3 <3

      Törlés
  3. Szia!
    Ahj, mindig lemaradok a frissről. Nem baj, a lényeg, hogy itt vagyok. :-)
    Akármennyire is Chan párti vagyok, örülök, hogy Sehunnal megint együtt vannak. *.*
    Nem is értem, hogy miért kéne Sehunt ,,utálni".
    Chanyeol...örülök, hogy szánsz neki is boldogságot. Kiváncsi vagyok, hogy hogy is fog alakulni az ő élete. ^^
    Várom a folytatás; köszi, hogy olvashattam. Pusz <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ahogy mondani szoktam: Jobb később mint soha! ^^
      Sehunt ugyan nem megutáltatni akarom, és meg lesznek az okai is majd a történteknek, de addig még egy icipicit várni kell :)
      Szerintem egyértelmű hogy Channie milyen boldogságot fog kapni tőlem :3 de most egy picit háttérbe fognak szorulni a fiúcskák ^^
      Én köszönöm hogy elolvastad! *^* hamarosan hozom a kövi részt :)

      Törlés