Chapter 13

Hana POV

 Tudtam, hogy Haneulnek van valakije. Vagyis csak sejtettem. De végig azt vártam, hogy ő mondja el nekem. Azonban nem tette meg, és ez fájt a legjobban. Aztán mikor bejelentette vacsoránál mindenki előtt, és láttam Chanyeol arcát, nagyon dühös lettem. Fájt, és jogosan haragudhattam rá.

Mi az, hogy Chanyeolnak elmondta, nekem meg nem?! Egy pillanatig azzal hitegettem magam, hogy biztos jó oka volt rá... De mégis mi lehetett az az ok, ami miatt nekem, a saját nővérének nem mondhatta el?

 Viszont az illető, akit bemutatott, meglepett. Személyisége nyugodt volt, mégis fel lehetett ismerni a ravaszságot. És ami a legfontosabb volt, hogy láttam hogyan viszonyul Haneulhoz.

Azonban egy pillanatra minden sérelmemről megfeledkeztem mikor a telefonom csörögni kezdett. A képernyőn Jongin neve és képe jelent meg. Megfeledkezve mindenről, boldogan futok ki a ház elé, ahol már ő vár. Lazán a kocsi oldalának támaszkodva, kezei a zsebében pihennek és szemével a földet pásztázza. Amint meghallja lépteim koppanását a lépcsőkön, fejét fölemeli, s karját ölelésre tárja.

Amint hozzásimultam, szorosan megölelt, arcát a hajamba fúrta és mélyen beszívta az illatom. Pár perc után eltávolodtunk, de csak annyira, hogy egy apró csókot váltsunk, aztán kézen fogtam és bementünk a házba.

 Haneul azonnal elmenekült, és tudtam, hogy Jongin szeretné, ha húgom elfogadná. Én már csak haragudni tudok rá. Belefáradtam, hogy megértsem, de csak azért nem teszem tönkre a boldogságom, hogy neki jó legyen, bár így is bennem marad egy tüske.

Sehun, miután bemutattam, sietősen húgom után ment. Jonginnal leültünk a nappaliban, de a levegőben ott volt Haneul miatti érzelmek kavalkádja.

 - Ne emészd magad - simította meg a vállam gyengéden Jongin.

 - Most...más miatt aggódom - kulcsoltam össze ujjainkat. - Sehun aggaszt.

 - Rendesnek tűnik.

 - Az, és minden bizonnyal szereti a húgom. Viszont Haneul...

 Valaki nagy hanggal lesietett a lépcsőn, majd Sehun alakja tűnt fel és hallottuk az bejárati ajtó csapódását. Összenéztünk Jonginnal. A dühöm egy pillanatra alábbhagyott és az aggodalom vette át a helyét.

 Haneul az elkövetkező napokban nem volt önmaga. Alig beszélt és gyakran elbambult. Rákérdeztem volna szívesen, de tudtam, hogy úgy sem válaszolt volna. Kim mamáéknál pedig nem akartam még ezzel is zargatni, így is utálja Jongin szüleit, azonban Chanyeollal azt hiszem megbékélt.

 Aznap este viszont a mindig vidám manófülű letörten bolyongott a házban. Mikor elment a családom, én maradtam, ahogy szoktam. Jongin az apjával elmentek egy csöndesebb helyre beszélgetni, és én ezt a pillanatot választottam, hogy kifaggassam az óriást.

 A nappali mostanra csöndes hely lett és csak Chanyeol üldögélt magában az egyik fotelban. Ez sem volt szokása, így már biztosra vettem, hogy valami történt. Mellé huppantam és megvártam, hogy észrevegyen.

- Furcsán viselkedek? - kérdezte halkan.

 - Hmm... Csak egy picit. Nem mosolyogsz, egyedül lézengsz, meg ilyenek - vontam vállat.

 Féloldalasan elmosolyodott, de ugyan úgy komor maradt. Aggódva tettem a vállára a kezem, mire felém fordult.

 - Most szeretnék egyedül lenni, ha nem bánod...

 - Oh... persze. Megyek, megkeresem Jongint.

 Még az ajtóból visszapillantottam, de tovább mentem. Jongin már a szobájában volt. Nagyot sóhajtva csuktam be az ajtót magam mögött. Jongin székével felém fordult és kérdőn nézett rám.

 - Azt hittem, mire visszajövök, itt vársz rám szexi alsóneműdben, erre ilyen aggodalmas arcot vágsz - mosolyodott el, s kezével megpaskolta combját.

 Engedelmesen ültem az ölébe és karoltam át a nyakát, homlokomat az övének támasztva.

 - Min rágódsz ennyire? A végén még egy ráncos nőt kell elvennem! - Simogatta meg a karom.

 - Chanyeol ma nem volt önmaga... Te nem is vetted észre?! - rántottam el a fejem és meredtem rá hitetlenkedve.

 Ő csak vigyorogva nyomott egy puszit az arcomra, de haragos tekintetemet látva megköszörülte a torkát.

 - Észrevettem, persze.

 - És tudod mi baja?

 - Ömm... - pillantott el mellettem hirtelen.

 Fölsóhajtottam, kikecmeregtem az öléből és az ágyra ültem.

 - Nem baj, ha nem mondod el. Nyílván nem kell nekem se mindent tudnom, ami Haneullel történik...

 - Gyere - ült mellém Jongin, s magához húzott.

 Szomorkásan elmosolyodtam, de örömmel bújtam hozzá. A vállamat simogatta, miközben csendesen elmesélte, hogy az anyja mivel traktálta az este folyamán. Jót nevettem rajta, és sikerült fellélegeznem az aggodalom súlya alatt egy pillanatra. Túlságosan is ért a figyelemeltereléshez...

 Keze most derekamra csúsztak, ujjbegyei meg-megsimították csupasz bőrömet, amit nem takart a pólóm. Direkt nem szóltam, vagy reagáltam. Hagytam, hogy a bizsergés és a forróság átjárjon, ami egyre inkább megnehezítette a dolgom.

 Mikor már nem bírtam magammal, játékosan álkapcsa alatti puha bőrre leheltem egy csókot, úgy hogy fogammal megkarcoljam az érzékeny részt.

 - Hmm... - nevetett fel rekedten Jongin, és egy csókot nyomott ajkaimra.

 - Hiányoztam? - cirógattam meg az állát tovább incselkedve.

 - Több hónapja nem találkoztam az én gyönyörű menyasszonyommal. El tudod képzelni milyen volt?

 - Ó, azért ne túlozz!

 - Mi a túlzás? - döntött az ágyra. - Igenis gyönyörű vagy - csókolt meg ismét. - És nagyon hiányoztál!

 Forrón rátapadt ajkaimra, és én karjaimmal vontam még közelebb magamhoz. Csókjai felpezsdítette a vérem, és egyre zavaróbbá váltak a köztünk feszülő anyagok. Remegő ujjakkal bújtattam át egyesével a gombokat az apró lyukakon, és mikor már nagyon nem boldogultam, Jongin nevetve seperte el a kezemet és gombolkozott ki rutinosan magától. Durcásan fordultam az oldalamra, a lendülettel pedig partnerem mellém esett. De hamarosan karok fonódtak körém és ajkak kezdték ízlelgetni a nyakam bőrét.

 Jongin tenyere combomon pihent, a farmeren át égette a bőröm, aztán keze a pólóm alá kúszott, ujjai súrolták a melleimet. Felsóhajtottam az érzéstől, átfordultam a másik oldalamra. Most igazán örülök, hogy nem otthon került sor erre, az egyszemélyes ágyamon...

 Jongin lehúzta rólam a felsőm, majd követte a melltartóm is. Beterített csókjaival, kényeztetett. Mielőtt azonban komolyabbra fordulhatott volna a dolog, egy erőteljes kopogtatás zavart meg minket. Összenéztünk, és mikor lenyomódott a kilincs, ijedten löktem le magamról Jongint, és bújtam a paplan alá.

 Kim mama óvatos hangja kúszott be az apró résen. Szememet forgatva és bosszankodva anyósom tökéletes időzítésén, alvást színlelve hallgatóztam.

 - Mi baj, anya? - lépett az ajtóhoz Jongin félmeztelenül.

 - Jaj, remélem nem zavarlak! - suttogta álszent hangon Kim mama. - Zuhanyozni készültél?

 - Á, igen... a... fürdőben voltam az előbb... - dadogta zavartan. - Történt valami?

 - Csak szólni akartam, hogy holnap kora reggel lesz egy megbeszélés. Nem tudom apád mondta-e...

 - Nem szólt - komolyodott el a hangja Jonginnak. - Köszönöm. Van még valami?

 - Nincs. Aludd ki magad! Jó éjt!

 - Jó éjt...

 Becsukódott az ajtó, az én szemem meg kipattant. Felkönyököltem, és amint megláttam Jongin bocsánatkérő arcát, tudtam, hogy mit fog mondani, ezért csak megráztam a fejem.

 - Ma csak aludjunk - mosolyogtam rá.

 - Szeretlek! - nyomott egy puszit a homlokomra és most valóban a fürdőbe ment.

 Meg akartam várni, de egyre jobban elnehezült a szemhéjam, míg végül elaludtam. Másnap már nem volt mellettem, egyedül ébredtem, ami kellemetlen érzést hagyott bennem. Persze, kinek van ideje ilyesmi dolgokon elmélkedni, hisz a legkisebb problémám az az, hogy a vőlegényem nincs mellettem reggel.

 Nagyot sóhajtva lementem a lépcsőkön és beballagtam az étkezőbe, ahol már Chanyeol nagyban falatozott. Tegnapi mélabúja mintha elillant volna. Köszöntem és leültem mellé egy tányért magam elé húzva és csendesen belekezdtem egy szendvics készítésébe.

 - Jó reggelt! - biccentett mosolyogva. Bekapott egy falatot, megrágta, lenyelte és ismét felém fordult.   - Ne haragudj a tegnapi miatt! Csak tudod rossz kedvem volt és...

 - Nem gond - viszonoztam mosolyát. - Mindenkinek meg van a magánélete. Csak aggódtam miattad.

 - Nem kell. Rájöttem, hogy nem érek azzal semmit, ha sajnáltatom magam...

 Ránéztem, valami magyarázat után kutatva a szemében, az arca vonásaiban, de semmi mást nem láttam, csak elszántságot.

 - Tegnap...?

 Erre csak szélesebb lett a mosolya, de nem válaszolt. A reggeli után ő is elindult a dolgára, valami munkabéli elintéznivalóról motyogott. Egyedül maradtam a nagy házban. Jongin szobájában rendet raktam, majd elindultam haza.

 Otthon a szokásos nyugalom fogadott, apám a tévé előtt, anyám éppen hol, öcsém meg a szobájában volt. Utoljára Haneulhöz kopogtam be. Nem érkezett válasz, de nem nyitottam be. Csak álltam tétlenül az ajtó előtt.

 - Nincs itthon - lépett mögém öcsém.

 - Hol van? - fordultam felé.

 - A pasijával elmentek...

 Összevontam a szemöldököm. A szobámban ülve is ezen gondolkodtam. Tegnap összevesztek    Sehunnal, de ma már elmentek együtt valahová?

 Ez nem csak számomra tűnt volna furcsának, ám nem csak ez volt a probléma.

 Rájöttem, hogy már semmit sem tudok Haneulről...