Chapter 3

Tekintettel arra, hogy most nem leszek egy kis ideig, felraktam a folytatást! Jó szórakozást!
És kérhetnék véleményeket? Mi tetszett, mi nem, vagy az lett amit vártatok, vagy meglepődtetek? Írjátok le! :D Előre is köszönöm mindenkinek! ^.^

 Kim mama nagyon az idegeimre ment. Félreérthetetlenül össze akart boronálni Chanyeollal. Őszintén szólva, az egyetlen, akinek ezzel bármiféle ellenvetése volt, egyes egyedül én voltam! Erre a problémára pedig sürgősen megoldást kellett találnom. Persze megpróbáltam beszélni a másik érintettel is, de az mintha nem is hallana. Pedig van akkora fülkagylója, hogy a hangokat problémamentesen kellene, hogy szállítsa!

 Barátnőmet is beavattam, aki szokása szerint próbálta a pozitív oldalát megfogni a dolgoknak, de én hajthatatlan voltam. Az egyetemen lehettem csak felszabadult, de sajnos most is az otthoni eseményekre terelődtek minduntalan a gondolataim. Már az órákon is nehézkesen tudtam figyelni, ami nem jellemző rám.

 Két óra között, míg barátnőmmel leguríthattuk a koffeinadagunkat, próbáltunk valamiféle tervet kieszelni.

 - Mi lenne, ha keresnél magadnak pasit? – húzta föl egyik szemöldökét Subin. – Egy foglalt lányt csak nem hoznak össze egy másik pasival!

 - Nem tudom… - húztam el a szám. – Semmi kedvem most egy újabb párkapcsolatba bonyolódni… Elég bajom van anélkül is…

 - Nem kell rögtön párkapcsolatra gondolni! Keress egy srácot, és kérd meg, hogy játssza el a pasid. Néha-néha elhívod magadhoz, amúgy meg nem kell vele még szóba se állnod.

 - Nincs ilyen pasi! Szerinted egy kamu kapcsolat kinek lenne hasznára rajtam kívül?

 Kérdésemre csak egy vállrándítást kaptam válaszul.

 Sajnos nem haladtunk ettől többre, de Subin megígérte, hogy körbeszaglászik az egyetemen potenciális egyedet keresni. Nem reménykedtem egy percig se, hogy talál. Másnap ismét agyalva viharoztam be a kapun, mint tegnap reggel is. A bejáratnál barátnőm várt izgatottan, majd amint odaértem félrehúzott egy sarokba ahonnan a többi diákot is láthattuk.

 - Marha nagy mázlista vagy! – ujjongott vidáman barátnőm, tekintetével a beáramló tömeget figyelve. – El sem hiszed, hogy miket derítettem ki tegnap!

 - Ez mind szép és jó, de mi lenne, ha ezeket velem is tudatnád, hátha én is ilyen vidám leszek tőle – szúrtam közbe unottan.

 - Lehangoló vagy – biggyesztette le ajkait, de hamar felcsillantak a szemei és belekezdett a regélésbe. – Tegnap megtaláltam neked a tökéletes srácot. Állítólag ő is a mi szakunkon van, bár nem rémlett az arca… De! És most kapaszkodj meg! Az a hír járja, hogy nem hajlandó semelyik lánnyal se randizni, kivéve egyet.

 - Ez nekem miért is jó?

 - Mert a kivétel te vagy, Haneul – nézett rám azzal a „ezt neked is tudnod kéne” nézésével.

 - Ó… - lepődtem meg, de hamar kétségeim támadtak. – De ez…abszurd! Ennek semmi értelme! Eddig észre sem vettem ezt a valakit! Most meg hirtelen kiderül, hogy belém van zúgva?

 - De van, ha az illető eddig nem ide járt… Nemrég jelentkezett ide – s lehalkította a hangját. – A szülei dúsgazdagok!

 - Bánja a görcs, hogy mennyi van az apja bankszámláján, vagy az övén. Csak ne legyen seggfej!

 - Ott! – kiáltott fel halkan, de elég határozottan, hogy odakapjam a fejem amerre mutatott.

 A távolban egy magas, szőke fejű srác épp utat tört magának a tömegben. Arcán a felsőbbrendűség csak úgy világított. Egyből elment a kedvem tőle. Heves fejrázással utaltam is rá, de Subint nem hatotta meg.

 - Ő az egyetlen, aki vállalná az alkalmi pasi szerepét, de még ez sem biztos! És ki tudja? Lehet, hogy egy lágyszívű férfi lakozik benne!

 - Ébredj, Csipkerózsika! Csak rá kell nézni az arcára! Ez az embereket alantas, csótányokhoz hasonlatos lénynek nézi! – tettem karba a kezem. – Akkor inkább tovább ellenkezek a piperkőc anyjával…

 - Te tudod, hisz annyira szereted azt a családot, nem? És persze, hogy milyen jó lenne, ha te is a család részévé válnál, noha a fiú nem is vérrokona Kiméknek…

 Subin tudta a jelenlegi gyenge pontomat, és ez nem azt jelenti, hogy feladom az elveimet, de be kell látnom, hogy ha meg akarok menekülni ettől az egész rémálomtól, akkor muszáj lesz beszélnem a sráccal.

 - Mi a neve? – sóhajtottam fel.

 - Oh Sehun – kuncogott fel barátnőm.

 Egész nap azon agyaltam, hogy miként vezessem fel a tervem Sehun számára. Szememmel mindig nyomon követtem, és próbáltam kiszúrni a legalkalmasabb pillanatot, de mindig voltak körülötte. Többnyire lányok…

 Barátnőm is próbálkozott, aztán délután kifele menet a kapuban Sehun megragadt a semmiből és félre húzott. A szívem kihagyott vagy két ütemet, mire föleszméltem és azonosítani tudtam az elrablóm.

 - Te vagy Oh Haneul? – kérdezte kissé pöszén, tekintetét az enyémbe fúrva.

 - I-igen… - dadogtam zavartan. Szemei enyhén megijesztettek…

 - Üdv – mosolyodott el hirtelen. – Hallottam, hogy van egy lány, akinek a neve szintén Oh, mint nekem. Szerettem volna találkozni veled már régóta, de mindig elkerültük egymást.

 - Ja, hogy… ez… - pislogtam a hirtelen hangulatváltozásán. – Vagyis, örvendek, de…

 - Merre laksz? – kérdezte még mindig mosolyogva.

 A hátam mögé mutatva böktem a jó irányba.

 - Szuper, én is arra megyek, elkísérlek egy darabon, ha nincs ellenedre.

 Az út során be nem állt a szája, és nekem is hamar megeredt a nyelvem. Végig a reggeli beszélgetésünk járt a fejemben barátnőmmel. De mégsem közölhetem vele most rögtön!

 Ezért beütemeztem ezt a kis sétát. Minden nap, órák után megvártuk egymást és hazafelé menet beszélgettünk. A hét hamar eltelt, és a hétvégém pihenéssel akartam eltölteni, de péntek este, hazafelé menet Sehun megállt előttem és komoly tekintettel meredt rám.

 - Haneul-shi… Van kedved holnap velem tölteni a délelőttöt?

 Beleegyeztem, mert egyrészt, akkor nem kell Kim mamáéknál töltenem a drága időmet, és legalább közelebb kerülök a tervem felvezetéséhez is. Gondosan elterveztem, kigondoltam a szavakat, hogy mit mondjak, beszéltem barátnőmmel is, és másnap izgatottan vetődtem a szekrényembe, hogy valami elfogadható göncöt akasszak magamra. Miután sikerült kiválasztanom a megfelelő öltözéket (ami egy csőszárú farmert és egy lazább pólót jelentett), közöltem anyámékkal, hogy ma ne számítsanak rám, és már ki is léptem a házból. Az út szélén egy autó parkolt, fogalmam sincs milyen márkájú, sosem értettem az autókhoz, de lerítt róla, hogy egy ilyet beszerezni drágamulatság ám. Sehun az oldalának dőlve várt, feltehetőleg rám. Amint meglátott egy mosoly suhant át az arcán.

 - Jó reggelt! – üdvözölt miközben kinyitotta az kocsi ajtaját számomra.

 - Neked is – viszonoztam, s beültem az anyósülésre. Mikor ő is beült és beindította az autót, ami halkan dorombolni kezdett, kíváncsiskodni kezdtem. – Hová fogunk menni?

 - Ide-oda – villantott rám egy félmosolyt, s elindult.

 Be kellett látnom, még ilyen rövid időn belül is, hogy Sehun nagyon jó haver. Pont. Csak is haverként voltam képes rá tekinteni. Sem kinézetre, sem jellemre nem volt az esetem. Barátként viszont elfogadtam.

 Ez az „ide-oda” a mozi és étterem együttest foglalta magába, noha az étterem sem a hagyományos formájában valósult meg. Egy parkban hamburgert enni, majd kacsákat etetni nem épp egy étteremben megvalósult esemény. Bár értékeltem Sehun törekvéseit, hisz nem az a fajta nő voltam, aki mindenképp a csillogást részesítette előnyben. Persze belőlem sem veszett ki a romantika, érző lélek vagyok, még ha nem is mindig látszik rajtam. Ne a külső alapján ítélj! És pont ez a mondás volt a felelős a lelkiismeret-furdalásomért. Sehun ugyanis egy rendes gyerek volt, rossz mimikával. Amekkora felsőbbrendűséget lehetett leolvasni kívülről az arcáról, olyan kedves volt belül.

 A parkban ültünk és beszélgettünk, és határozottan éreztem közeledését, no meg a hátam mögött pihenő karját sem tudtam teljes mértékben ignorálni. Rámenősége érthető volt, hisz minden bizonnyal barátNŐT keresett bennem, nem pedig barátot. Ezzel tisztában voltam.

 - Játszunk tiszta lapokkal, Sehun. – hagytam el a tiszteletjelzőt direkt. – Te nyílván nem barátkozni akarsz velem.

 Szája széle mondatomra felfelé görbült, majd felkuncogott.

 - Szerintem nekem eléggé tiszták a lapjaim, de a tieidet nem látom. Beavatnál? – nézett a szemembe.

 - Nekem szükségem van egy pasira, de nem egy párkapcsolatra.

 - Mi a különbség? – vonta fel egyik szemöldökét.

 Halkan felnevettem.

 - Hatalmas a különbség! Csupán kifogás lenne, egy kamu kapcsolat, amit beadhatok a szüleimnek, hogy megússzam a jövendőbeli rokonaim látogatásait.

 - Á, szóval csak kihasználnád – nevetett fel keserűen. Nem ízlett neki a tervem. – És ezzel mit nyerne a pasi?

 - Mit kér érte cserébe? – néztem végül én is a szemébe.

 - Ami megillet egy rendes pasit egy párkapcsolatban. Se több, se kevesebb.

 - Rendben. De semmi érzelgősség, oké? – nyújtottam a kezem felé.

 Sehun megragadta, majd magához rántott, és a számra tapasztotta ajkait. Egy gyors, pecsétszerű csók volt, de még így is meglepődtem és talán még el is pirultam.

 - Hazaviszlek – mondta végül, pimasz mosollyal az ajkain.