Hana POV
Tudtam, hogy Haneulnek van valakije. Vagyis
csak sejtettem. De végig azt vártam, hogy ő mondja el nekem. Azonban nem tette
meg, és ez fájt a legjobban. Aztán mikor bejelentette vacsoránál mindenki
előtt, és láttam Chanyeol arcát, nagyon dühös lettem. Fájt, és jogosan
haragudhattam rá.
Mi az, hogy Chanyeolnak
elmondta, nekem meg nem?! Egy pillanatig azzal hitegettem magam, hogy biztos jó
oka volt rá... De mégis mi lehetett az az ok, ami miatt nekem, a saját
nővérének nem mondhatta el?
Viszont az illető, akit bemutatott, meglepett.
Személyisége nyugodt volt, mégis fel lehetett ismerni a ravaszságot. És ami a
legfontosabb volt, hogy láttam hogyan viszonyul Haneulhoz.

Amint hozzásimultam,
szorosan megölelt, arcát a hajamba fúrta és mélyen beszívta az illatom. Pár
perc után eltávolodtunk, de csak annyira, hogy egy apró csókot váltsunk, aztán
kézen fogtam és bementünk a házba.
Haneul azonnal elmenekült, és tudtam, hogy
Jongin szeretné, ha húgom elfogadná. Én már csak haragudni tudok rá.
Belefáradtam, hogy megértsem, de csak azért nem teszem tönkre a boldogságom,
hogy neki jó legyen, bár így is bennem marad egy tüske.
Sehun, miután bemutattam,
sietősen húgom után ment. Jonginnal leültünk a nappaliban, de a levegőben ott
volt Haneul miatti érzelmek kavalkádja.
- Ne emészd magad - simította meg a vállam
gyengéden Jongin.
- Most...más miatt aggódom - kulcsoltam össze
ujjainkat. - Sehun aggaszt.
- Rendesnek tűnik.
- Az, és minden bizonnyal szereti a húgom.
Viszont Haneul...
Valaki nagy hanggal lesietett a lépcsőn, majd
Sehun alakja tűnt fel és hallottuk az bejárati ajtó csapódását. Összenéztünk
Jonginnal. A dühöm egy pillanatra alábbhagyott és az aggodalom vette át a
helyét.
Haneul az elkövetkező napokban nem volt
önmaga. Alig beszélt és gyakran elbambult. Rákérdeztem volna szívesen, de
tudtam, hogy úgy sem válaszolt volna. Kim mamáéknál pedig nem akartam még ezzel
is zargatni, így is utálja Jongin szüleit, azonban Chanyeollal azt hiszem
megbékélt.
Aznap este viszont a mindig vidám manófülű
letörten bolyongott a házban. Mikor elment a családom, én maradtam, ahogy
szoktam. Jongin az apjával elmentek egy csöndesebb helyre beszélgetni, és én ezt
a pillanatot választottam, hogy kifaggassam az óriást.
A nappali mostanra csöndes hely lett és csak
Chanyeol üldögélt magában az egyik fotelban. Ez sem volt szokása, így már
biztosra vettem, hogy valami történt. Mellé huppantam és megvártam, hogy észrevegyen.
- Hmm... Csak egy picit. Nem mosolyogsz,
egyedül lézengsz, meg ilyenek - vontam vállat.
Féloldalasan elmosolyodott, de ugyan úgy komor
maradt. Aggódva tettem a vállára a kezem, mire felém fordult.
- Most szeretnék egyedül lenni, ha nem
bánod...
- Oh... persze. Megyek, megkeresem Jongint.
Még az ajtóból visszapillantottam, de tovább
mentem. Jongin már a szobájában volt. Nagyot sóhajtva csuktam be az ajtót magam
mögött. Jongin székével felém fordult és kérdőn nézett rám.
- Azt hittem, mire visszajövök, itt vársz rám
szexi alsóneműdben, erre ilyen aggodalmas arcot vágsz - mosolyodott el, s
kezével megpaskolta combját.
Engedelmesen ültem az ölébe és karoltam át a
nyakát, homlokomat az övének támasztva.
- Min rágódsz ennyire? A végén még egy ráncos
nőt kell elvennem! - Simogatta meg a karom.
- Chanyeol ma nem volt önmaga... Te nem is
vetted észre?! - rántottam el a fejem és meredtem rá hitetlenkedve.
Ő csak vigyorogva nyomott egy puszit az
arcomra, de haragos tekintetemet látva megköszörülte a torkát.
- Észrevettem, persze.
- És tudod mi baja?
- Ömm... - pillantott el mellettem hirtelen.
Fölsóhajtottam, kikecmeregtem az öléből és az
ágyra ültem.
- Nem baj, ha nem mondod el. Nyílván nem kell
nekem se mindent tudnom, ami Haneullel történik...
- Gyere - ült mellém Jongin, s magához húzott.
Szomorkásan elmosolyodtam, de örömmel bújtam
hozzá. A vállamat simogatta, miközben csendesen elmesélte, hogy az anyja mivel
traktálta az este folyamán. Jót nevettem rajta, és sikerült fellélegeznem az
aggodalom súlya alatt egy pillanatra. Túlságosan is ért a
figyelemeltereléshez...
Keze most derekamra csúsztak, ujjbegyei
meg-megsimították csupasz bőrömet, amit nem takart a pólóm. Direkt nem szóltam,
vagy reagáltam. Hagytam, hogy a bizsergés és a forróság átjárjon, ami egyre
inkább megnehezítette a dolgom.
Mikor már nem bírtam magammal, játékosan
álkapcsa alatti puha bőrre leheltem egy csókot, úgy hogy fogammal megkarcoljam
az érzékeny részt.
- Hmm... - nevetett fel rekedten Jongin, és
egy csókot nyomott ajkaimra.
- Hiányoztam? - cirógattam meg az állát tovább
incselkedve.
- Több hónapja nem találkoztam az én gyönyörű
menyasszonyommal. El tudod képzelni milyen volt?
- Ó, azért ne túlozz!
- Mi a túlzás? - döntött az ágyra. - Igenis
gyönyörű vagy - csókolt meg ismét. - És nagyon hiányoztál!
Forrón rátapadt ajkaimra, és én karjaimmal
vontam még közelebb magamhoz. Csókjai felpezsdítette a vérem, és egyre
zavaróbbá váltak a köztünk feszülő anyagok. Remegő ujjakkal bújtattam át egyesével
a gombokat az apró lyukakon, és mikor már nagyon nem boldogultam, Jongin
nevetve seperte el a kezemet és gombolkozott ki rutinosan magától. Durcásan
fordultam az oldalamra, a lendülettel pedig partnerem mellém esett. De
hamarosan karok fonódtak körém és ajkak kezdték ízlelgetni a nyakam bőrét.
Jongin tenyere combomon pihent, a farmeren át
égette a bőröm, aztán keze a pólóm alá kúszott, ujjai súrolták a melleimet.
Felsóhajtottam az érzéstől, átfordultam a másik oldalamra. Most igazán örülök,
hogy nem otthon került sor erre, az egyszemélyes ágyamon...
Jongin lehúzta rólam a felsőm, majd követte a
melltartóm is. Beterített csókjaival, kényeztetett. Mielőtt azonban komolyabbra
fordulhatott volna a dolog, egy erőteljes kopogtatás zavart meg minket.
Összenéztünk, és mikor lenyomódott a kilincs, ijedten löktem le magamról
Jongint, és bújtam a paplan alá.

- Mi baj, anya? - lépett az ajtóhoz Jongin
félmeztelenül.
- Jaj, remélem nem zavarlak! - suttogta
álszent hangon Kim mama. - Zuhanyozni készültél?
- Á, igen... a... fürdőben voltam az előbb...
- dadogta zavartan. - Történt valami?
- Csak szólni akartam, hogy holnap kora reggel
lesz egy megbeszélés. Nem tudom apád mondta-e...
- Nem szólt - komolyodott el a hangja
Jonginnak. - Köszönöm. Van még valami?
- Nincs. Aludd ki magad! Jó éjt!
- Jó éjt...
Becsukódott az ajtó, az én szemem meg
kipattant. Felkönyököltem, és amint megláttam Jongin bocsánatkérő arcát, tudtam,
hogy mit fog mondani, ezért csak megráztam a fejem.
- Ma csak aludjunk - mosolyogtam rá.
- Szeretlek! - nyomott egy puszit a homlokomra
és most valóban a fürdőbe ment.
Meg akartam várni, de egyre jobban elnehezült
a szemhéjam, míg végül elaludtam. Másnap már nem volt mellettem, egyedül
ébredtem, ami kellemetlen érzést hagyott bennem. Persze, kinek van ideje
ilyesmi dolgokon elmélkedni, hisz a legkisebb problémám az az, hogy a
vőlegényem nincs mellettem reggel.
Nagyot sóhajtva lementem a lépcsőkön és
beballagtam az étkezőbe, ahol már Chanyeol nagyban falatozott. Tegnapi mélabúja
mintha elillant volna. Köszöntem és leültem mellé egy tányért magam elé húzva
és csendesen belekezdtem egy szendvics készítésébe.
- Jó reggelt! - biccentett mosolyogva.
Bekapott egy falatot, megrágta, lenyelte és ismét felém fordult. - Ne
haragudj a tegnapi miatt! Csak tudod rossz kedvem volt és...
- Nem gond - viszonoztam mosolyát. -
Mindenkinek meg van a magánélete. Csak aggódtam miattad.
- Nem kell. Rájöttem, hogy nem érek azzal
semmit, ha sajnáltatom magam...
Ránéztem, valami magyarázat után kutatva a
szemében, az arca vonásaiban, de semmi mást nem láttam, csak elszántságot.
- Tegnap...?
Erre csak szélesebb lett a mosolya, de nem
válaszolt. A reggeli után ő is elindult a dolgára, valami munkabéli
elintéznivalóról motyogott. Egyedül maradtam a nagy házban. Jongin szobájában
rendet raktam, majd elindultam haza.
Otthon a szokásos nyugalom fogadott, apám a
tévé előtt, anyám éppen hol, öcsém meg a szobájában volt. Utoljára Haneulhöz
kopogtam be. Nem érkezett válasz, de nem nyitottam be. Csak álltam tétlenül az
ajtó előtt.
- Nincs itthon - lépett mögém öcsém.
- Hol van? - fordultam felé.
- A pasijával elmentek...
Összevontam a szemöldököm. A szobámban ülve is
ezen gondolkodtam. Tegnap összevesztek Sehunnal, de ma már elmentek együtt
valahová?
Ez nem csak számomra tűnt volna furcsának, ám
nem csak ez volt a probléma.
Rájöttem, hogy már semmit sem tudok Haneulről...